Pannonanizáló Balkánaán

Délről hegy, Keletről folyó, Északról betonút, Nyugatról temető.
Lejönni, átkelni, továbblépni, megállapodni.

Facebook-oldal

A bloggerről

PRESSBURGER CSABA (1976) újságíró, publicista, kritikus.
A szerző riportjai, interjúi, kritikái és publicisztikai írásai a PRESSBURGER.ORG honlapon olvashatóak.

Utolsó kommentek

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Friss topikok

Hogyan hamisította meg a cikkemet a Magyar Szó

2014.12.27. 23:35 pressburger

A Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, Németh Zoltán két flekk terjedelmű cikket kért tőlem, amelyet a lap 70 éves jubileuma alkalmával megjelenő, december 24-i számba szánt. Azt mondta, a lap minden, még élő egykori főszerkesztőjét felkereste ezzel a kéréssel, így kerültem én is képbe.
A cikket határidőn belül, a terjedelmi korlátokat betartva elküldtem volt kollégámnak. Egyetlen kikötésem volt: változtatás, rövidítés nélkül jelenjen meg! Ő megígérte, hogy nem húz ki semmit a szövegből, de ha mégis bármilyen gond fölmerül, akkor fölhív.
Nem hívott.
December 23-án tudomást szereztem róla, hogy a szövegemet megcsonkítva, megváltoztatva (sőt, egy buta betűhibát is ejtve) tördelték be, és így küldték az oldalt a nyomdába. Azonnal hívtam Zolit, és mivel nem tagadta a változtatás tényét, határozottan kijelentettem, hogy ilyen formában nem járulok hozzá a közléshez. Később Varjú Márta főszerkesztővel is beszéltem, neki is ugyanezt mondtam.
Ennek ellenére másnap megjelent a meghamisított cikk.
A folytatásban közlöm a lapban megjelent változatot és az eredeti írást.

hamisitott_cikk.jpg

A világ legjobb magyar nyelvű napilapjától a pártközlönyig

Hetvenedik születésnapján valami szívhez szóló méltatással illene köszönteni az ünnepeltet, adomázgatva az együtt töltött évekről, felidézve a legszebb pillanatokat, a nagy tetteket, melyeket együtt vittünk véghez.

Most erre mégsem vállalkozom.

Nem azért, mert nem szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amelyeket előbb újságíróként, majd főszerkesztőként a lapnál töltöttem, hanem azért, mert ennél sokkal fontosabb most arról beszélni, amit a vajdasági magyarság egyetlen napilapját kézbe véve manapság tapasztalok.

Nem tévedtünk, amikor a 2011. június 24-én megjelent Magyar Szó fejlécébe azt írtuk bele, hogy ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”. Varjú Márta kinevezésével ugyanis kezdetét vette a lap gyors leépülése, pártközlönnyé silányítása, amelyben írmagja se maradhatott meg semminek, ami a Vajdasági Magyar Szövetséget és annak tisztségviselőit akár csak szőrmentén is kritizálni merészelte volna.

Persze Varjú nem önállóan volt kénytelen bevezetni a vasfegyelmet, és kitalálni, hogy miről mennyit és hogyan kell írnia a lapnak. Hathatós segítséget kap(ott) a Pártszékházból, illetve a Magyar Nemzeti Tanács irodájában ülő írótól – ez nyílt titok. Nincs szükség már politikai nyomásgyakorlásra, hiszen ellenállás a főszerkesztés részéről nincs is.

Azok, akik a szerkesztéspolitikai döntéseket meghozzák a Magyar Szónál, nem nevezhetők újságíróknak, hiszen fittyet hánynak az újságírói etikára. A valóság tükrözése helyett egyetlen párt prizmáján keresztül szemlélik – és ezáltal torzítva adják vissza – a valóságot; ahelyett, hogy az újságíróikat az oknyomozó újságírásra serkentenék, megtiltják nekik a Pártot is érintő kényes témák feldolgozását; választások alkalmával pedig az agitprop olyan méreteket ölt, hogy az már félelmetes volna, ha nem volna komikus.

A félelem, a szervilizmus és a Pártnak való túlzott megfelelni vágyás elegye köszön vissza a mai Magyar Szó cikkeiből. A vajdasági magyar politikai hatalomgyakorlók bírálata tilossá vált, viszont kötelező a jelentéktelen, hírértékkel sem bíró eseményről is méretes tudósításban beszámolni, ha ott felszólalt valamelyik „kedves vezető”. Ellenzéki hangoknak legfeljebb kényszer szülte helyzetben, de akkor is csak külön engedéllyel adnak teret. A közéleti vitát pedig teljesen száműzték a lapból, hiszen sehogyan sem fér össze a fennen hirdetett közösségépítéssel és magyar szellemiséggel.

Azon morfondírozom néha, hogy valóban ennyire vak volna a hatalom, valóban nem látná, hogy az egyszólamúság, a propagandisztikus firkászkodás kontraproduktív, hogy nem csak a lap veszíti ezáltal hitelét és bázisát, hanem a magát sikeresnek tartó, agyonajnározott Párt is? Vagy egyszerűen csak a Magyar Szó főszerkesztője teljesítené túl a feladatát, és még nem szóltak rá föntről, hogy „Márta, azért ez már tényleg túlzás, vegyetek vissza a talpnyalásból”?

Igen, szomorú és dühös vagyok. Nem azért, mert leváltottak, hiszen életem egyik legfelemelőbb élménye volt, amit a menesztés napjaiban átéltem. Azért vagyok dühös és szomorú, mert a Magyar Szóból – amely a rendszerváltás(ok) előtt a világ legjobb magyar nyelvű napilapjának számított, a kilencvenes években méltóságteljesen ellenállt a háborús propagandának, majd a kétezres években, az elszenvedett káderbeli veszteség dacára is igyekezett megőrizni szakmai színvonalát – mára a VMSZ szócsöve, propagandakiadványa lett.

Kedves 70 éves Magyar Szó! Azt kívánom Neked, hogy vesd le béklyóidat, zavard el azokat, akik megfosztottak szabadságodtól, s légy ismét méltó Kek Zsigmond, Vukovics Géza és Csorba Zoltán nevéhez.

Szólj hozzá!

Címkék: németh zoltán Magyar Szó varjú márta

A bejegyzés trackback címe:

http://pressburger.blog.hu/api/trackback/id/tr47012419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.