Pannonanizáló Balkánaán

Délről hegy, Keletről folyó, Északról betonút, Nyugatról temető.
Lejönni, átkelni, továbblépni, megállapodni.

Médiapartner

autonomia_autonomija_info.jpg

Facebook-oldal

A bloggerről

PRESSBURGER CSABA (1976) újságíró, publicista, kritikus.
A szerző riportjai, interjúi, kritikái és publicisztikai írásai a PRESSBURGER.ORG honlapon olvashatóak.

Utolsó kommentek

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

A szegény újságíró kivonul a civilizációból

2018.03.12. 00:06 pressburger

harom_kismalac2.jpgJubileumi tizenöt évvel ezelőtt kezdtem hivatásszerűen újságírással foglalkozni. Ez alatt az idő alatt számtalanszor hallottam idősebb kollégáktól, hogy „aki egyszer belekóstol ebbe a szakmába, az többé nem szabadulhat tőle, az mindörökké az újságírás rabja marad”. Én ezt egyetlen pillanatig sem éreztem így.

Amit érzek és tudok, hogy bármikor képes volnék váltani, és valami egészen mással foglalkozni. Igaz, az elmúlt 15 év során is csináltam én mindenfélét, de valahogy mégis minden foglalatosságom a szó tágabb értelmében vett újságíráshoz kapcsolódott vagy vele volt rokonítható: tudósítottam, riportoztam, interjúztam, elemeztem, publicisztikát, kritikát, recenziót írtam, újságot, műsort, folyóiratot, könyvet, online felületeket szerkesztettem, a legkülönfélébb szövegeket fordítottam. És mégsem gondolom, hogy az „újságírás rabja” volnék.

Bármikor elérkezhet az a pillanat, amikor azt mondom: ennyi volt! Ennek oka lehet számtalan: csömör, kaland, kényszer, egy kecsegtető ajánlat. Könnyen fog menni. És most tényleg nem ironizálok. Persze az is lehet, hogy ez a pillanat sohasem következik be, mint ahogy az sem zárható ki, hogy bekövetkezik, de valamikor mégis visszatérek az újságíráshoz. Meglátjuk.

Néhány hónappal ezelőtt kitaláltam egy új esti mesét, amely a szegény újságíróról szólt. Azóta a lányaim minden este az új mesefigura kalandjairól akarnak hallani. Annyit sikerült náluk kialkudnom, hogy csak minden másnap kelljen új mesével előállnom. A 15 éves jubileumom apropóján ezennel közreadok egy témába vágó epizódot. A címe: A szegény újságíró kivonul a civilizációból.

***

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, valahol Szerbiában, élt egyszer egy szegény újságíró.

Ez az újságíró olyan sokat dolgozott, hogy egy napon úgy érezte: kész, ezt nem lehet így tovább csinálni! Olyan csömört érzett a hivatása iránt, hogy még fölkelni se volt kedve, noha aznap is három eseményről kellett volna tudósítania, és ezen felül még egy interjú is várt rá.

Arra az elhatározásra jutott, hogy azonnali hatállyal fölmond, de nem csak fölmond: elhagyja a várost, a környéket, kivonul a civilizációból, és remeteként él tovább egy erdei barlangban.

– Kész, Béla, azonnali hatállyal fölmondok. Kiégtem. Elegem van az újságírásból, elegem van a civilizációból! Nem fogtok hallani felőlem többé – mondta az őt cinikusan méregető főnökének.

– Jól van, kolléga, te tudod. De aztán óvakodj a vaddisznóktól meg a hét törpétől! – mondta neki búcsúzásképpen a főszerkesztő.

A szegény újságíró még aznap összecsomagolta a legszükségesebb tárgyakat egy bőröndbe, és megindult gyalog hetedhét országon át, az Üveghegy irányába, mígnem egy kerek erdőhöz nem ért. Ott aztán kinézett magának egy barlangot, meggyőződött róla, hogy nem lakik-e már ott valaki vagy valami, majd miután üresnek találta, beköltözött.

Napokig kizárólag bogyókon élt, mire rájött, hogy a tücskök-bogarak sokkal finomabbak és táplálóbbak, mint a vega koszt. Amikor épp nem élelem után kutatott, naphosszat csak heverészett, olvasgatott, szemlélődött. Végre boldognak tudhatta magát.

Teltek-múltak a napok, és a szegény újságíró egyre inkább úgy érezte, hiányzik neki valami, de nem tudott rájönni, hogy mi. Olyan sok mindent látott, tapasztalt az erdőben, minden percét élvezte a természetben töltött időnek, de valahogy mégsem stimmelt valami.

Egy napon, amikor gombászni indult, fölfigyelt három házikóra: az egyik szalmából, a másik fából, a harmadik kőből épült. „Házak” – gondolta. „Vajon kik lakhatnak bennük?” A kérdésére azonban csakhamar választ kapott, amikor egyszeriben egy vérfagyasztó thriller önkéntelen szemlélőjévé vált. Ugyanis a szalmaház ajtaja előtt egy hatalmas ordas farkast pillantott meg, aki imigyen rikácsolt:

– Kismalac, kismalac, engedj be!

– Nem engedlek, hó van a kenderbe’! – szólalt meg határozott, ámde elcsukló hangon az ablakból leskelődő kismalac.

– Ha nem engedsz be, szétfújom a házadat! – fenyegetőzött a farkas, és meg sem várva a választ, már teli tüdőből fújta is a gyenge szerkezetű tákolmányt, ami pár másodperc alatt semmivé foszlott. Az imént még leselkedő kismalac egy hirtelen ugrással a kőháznál termett, ahová egy szempillantás alatt bebocsátást is nyert.

A szegény újságíró dermedten nézte végig a jelenetet a közeli tölgyfa mögül, és a telefonjához kapott, amit a városban használt utoljára, de még mindig a farzsebében hordozott, maga sem tudta, miért. Ekkor azonban hirtelen megértette, mi is hiányzott neki. Hát az, hogy országgal-világgal megossza, amit lát, amit tapasztal.

Szerencsére a Telenornak volt az erdő szélén adótornya, így volt megfelelő térerő is. Azonnal „tárcsázni” kezdte egykori főnökét.

– Bélám, nincs most időm elmagyarázni, hogy mi van, muszáj leadnom egy tudósítást, szenzációs sztori, add a gépírónőt, diktálnom kell.

– Jól van, kolléga, de azt tudod, hogy létszámstop van, úgyhogy ne is álmodj róla, hogy újra fölveszünk állandó munkaviszonyba.

– Bánom is én, megvan itt mindenem, nem kell a mocskos pénzetek, csak add már a Gizikét!

Mivel kimondta a bűvös mondatot – tudniillik, hogy hajlandó ingyen is tudósítani –, a főszerkesztő immár nem látta semmi akadályát annak, hogy kapcsolja a daktilográfus szakmunkatársat. A szegény újságíró pedig részletesen beszámolt a történtekről, hogy az ordas miként fújt el két erdei házikót, miként menekültek meg mégis a malacok és végül hogyan jártak túl a farkas eszén.

Ettől a naptól kezdve a szegény újságíró rendszeresen tudósított az erdő eseményeiről egykori lapjának, amely a médiapiacon egyedüliként rendelkezett erdei tudósítóval, ráadásul az egész nem került neki semmibe, leszámítva a szegény újságíró telefonszámláját.

Szólj hozzá!

Címkék: újságírás újságíró három kismalac

A bejegyzés trackback címe:

https://pressburger.blog.hu/api/trackback/id/tr1413730030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.