Pannonanizáló Balkánaán

Délről hegy, Keletről folyó, Északról betonút, Nyugatról temető.
Lejönni, átkelni, továbblépni, megállapodni.

Médiapartner

autonomia_autonomija_info.jpg

Facebook-oldal

A bloggerről

PRESSBURGER CSABA (1976) újságíró, publicista, kritikus.
A szerző riportjai, interjúi, kritikái és publicisztikai írásai a PRESSBURGER.ORG honlapon olvashatóak.

Utolsó kommentek

Naptár

június 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Friss topikok

1996/97, te csillag

2019.01.20. 22:52 pressburger

Nem tudok azonosulni a Belgrádban zajló tüntetésekkel, és ez bánt. Pedig egy velejéig romlott, autokratikus, paternalista és populista rezsim ellen vonulnak az utcára tízezrek már hetek óta.

1od5miliona.jpg

Ahhoz, hogy érzékeltetni tudjam finnyásságom okait és ne csak száraz érvekkel hozakodjam elő, vissza kell utalnom egy 22 évvel ezelőtti eseménysorra. 1996 novemberében a Milošević-rezsim ellenzéke (Együtt koalíció) elsöprő győzelmet aratott a helyhatósági választásokon minden nagyobb szerbiai városban. Legalábbis erről tanúskodtak az előzetes, nem hivatalos eredmények. A később közzétett hivatalos eredmények azonban teljesen mást mutattak: nyilvánvalóvá vált, hogy a választásokat elcsalták, a jegyzőkönyveket meghamisították, ahol pedig ezt nem tudták nyélbe ütni a rezsim emberei, ott szabálytalanságokra hivatkozva, bírósági úton nyilváníttatták érvénytelennek az ellenzéknek kedvező választási eredményeket.

beograd_je_svet.jpeg22 years challenge

Előbb Nišben, majd Belgrádban és az ország többi nagyvárosában is mindennaposakká váltak a tüntetések. Az ellenzék követelte a jussát, az autonómiájukra kényes egyetemi hallgatók pedig a pártoktól függetlenül demonstrálva követelték az igazságot és annak érvényesítését.

Újvidéken voltam egyetemista akkoriban, és egészen természetesnek éreztem, hogy ott legyek a tüntető társaim közt. Pontosan tudtuk, miért vonulunk nap mint nap az utcára, hihetetlen energia fűtött mindenkit, az utcákon felénk áramló össznépi támogatás pedig sokszor igazi katarzis volt.

Ott és akkor se többet, se kevesebbet nem akartunk elérni, mint a csalás elismerését és a valós választási eredmények érvényre juttatását.

Miután ez – a hazai és nemzetközi nyilvánosság nyomására – megtörtént, vége szakadt a tömeges demonstrációknak. Győztünk! És ha az ellenzéki pártok képesek lettek volna megőrizni az egységes fellépésüket a soron következő köztársasági választások előtt is, akkor talán a Milošević-rezsimnek is előbb vége szakad.

Sok mindenben különbözik persze a mostani helyzet a 22 évvel ezelőttitől. Például nem csalták el magát a választást sem 2016-ban, sem az államfőválasztást egy évvel később. Persze beszéltek az emberek mindenféle furcsaságokról, voltak ilyen-olyan gyanús dolgok, de tömeges, szisztematikus csalásról, mindent megmásító cselekménysorozatról senki nem tudott beszámolni; az uralkodó pártok pedig stabil, megkérdőjelezhetetlen hatalomra tettek szert – az ellenzék aktív részvétele mellett, ami nagyon fontos körülmény.

Az ellenzéknek ugyanis minden oka meglett volna rá, hogy bojkottálja a hatalmi visszaélések miatt finoman szólva is egyenlőtlen esélyek jellemezte általános megméretést, vagy akár a későbbi elnökválasztási folyamatot. Ehelyett azonban belementek a „játékba” – és veszítettek. Nem kicsit.

Mindezt figyelembe véve politikailag igencsak problematikusnak tekintettem már az államfőválasztás után tavalyelőtt kirobbant tüntetéssorozatot is, még ha társadalmilag vagy lélektanilag nagyon is érthető volt: mintegy Vučić első körös győzelme volt az utolsó csepp a pohárban az elkeseredett tömegek, legfőképp a kilátástalansággal szembesülő fiatalok számára.

A mostani 1 az 5 millióból szlogennel meghirdetett, heti rendszerességgel megrendezett tüntetéseknek is lehet társadalmi vagy lélektani igazoltsága, és ilyesformán még szimpátiával is tekintenék a megmozdulásra. A zsigeri lázadás sok esetben őszintébb és hatékonyabb is, mint a racionalizált tiltakozás.

Csakhogy a korgó gyomroktól, a fojtogató légkörtől és a véres ingektől kezdi Koszovó „ellopni a show-t”.

Vagyis az életszerű, húsbavágó problémák helyét egyre inkább a nemzeti narratíva veszi át a tüntetéseken, és ebből csak a szélsőjobb profitálhat, a tüntetések pedig óhatatlanul elveszítik össznépi lázadás-jellegüket – ha egyáltalán volt ilyenjük valaha is.

Igencsak lesújtó, hogy az ellenzéki pártok és/vagy a tüntetések szervezői alternatív népjóléti program megfogalmazása helyett a kizárólag az érzelmek felkorbácsolására alkalmas, de teljesen meddő Koszovó-kérdéssel hozakodnak elő, megoldást nem kínálva, viszont olyan retorikát alkalmazva, hogy az a szélsőjobbnak tessen. Mindeközben pedig egy másik autokratánál, Putyinnál próbálnak bevágódni.

Egyébként egy nappal a Putyin-látogatást követően Újvidéken is volt tüntetés. Fontolgattam is hosszasan, hogy menjek vagy ne menjek. Az előzményeket ismerve azonban finnyásságom sehogy se akart szűnni. (Végül egy vis maior mentett fel a döntés alól.) Az 1996/97-es tüntetések túlságosan is fénylő csillagként ragyog még mindig az emlékezetemben.

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés 1996/97 1od5miliona

A bejegyzés trackback címe:

https://pressburger.blog.hu/api/trackback/id/tr414579078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.