Két kedves kollégám is megosztott a napokban egy-egy történetet a Facebookon, amelyek arról szóltak, hogy szembejött velük a nyers balkáni mentalitás. Először mindketten kulturáltan igyekeztek viszonyulni hozzá, ám ez hatástalannak bizonyult: az efféle mentalitás immunis az ilyesmire – nagyjából ez volt mindkét poszt végkövetkeztetése. Ám míg az egyiküknél a kulturált első nekifutást nem követte második (csak néma bosszankodás), addig a másik esetben a kolléga nem hagyta annyiban a dolgot, és maga is nyersre váltott, ami meg is hozta az eredményét.
Észak-Bácskában nőttem fel, túlnyomórészt magyar környezetben, így kevés kapcsolatom volt a nyers balkáni mentalitással, nem ismerkedtem meg a hozzá rendelhető nyelvi regiszterrel sem, és erre később sem került sor, amikor Újvidékre, immár egy többségi szerb közegbe kerültem, hiszen egyetemista (értsd: intellektuális) körökben mozogván legfeljebb indirekt módon találkoztam a fentebb aposztrofált mentalitással és regiszterrel.
Ám 27 éves koromban, az addigi életpályám felől nézve, egy teljesen értelme(zhete)tlen kitérő következett: besoroztak Szerbia és Montenegró Katonaságába. És hirtelen a maga legmasszívabb brutalitásával rontott rám a Nyers Balkáni Mentalitás.
Mondanom sem kell, nem voltam kellőképp felvértezve ellene. Kezdetben béna kacsaként viseltem a hullámveréseit. Nem csoda hát, hogy tanári diplomám dacára a hierarchia legaljának számító konyhai edénymosodába, az ún. džubajába osztottak be, ahol hajnaltól napestig, megállás nélkül méterszer méteres kondérokat mosogattam gumicsővel, ahonnan moslékot hordtam a disznóknak, ahova ezerszám dobálták be a félig megrágott virslijeiket és a lemoshatatlan nyomot hagyó mustáros tányérjaikat a gušterok.
Szimpla hülyének néztek ugyanis.
Aztán, stílszerűen, Jaroslav Hašek Švejkjét kezdtem olvasni, és egycsapásra megvilágosodtam. E derék katona-regényhős lett „odabenn” a példaképem, aki a válogatott durvaságokra és objektíve megalázó helyzetére derűvel reagál, szándékolt bolondériájának köszönve pedig megúszik sok kellemetlenséget, és közben még jól is szórakozik azon, hogy mennyire bosszantja s egyúttal letaglózza viselkedésével a feletteseit. Elkezdtem hát ezt a magatartást követni, némi intellektuális humorral fűszerezve. Szerintem működött – működik ez is, kedves kollégák, próbáljátok ki!
Primeran vojnik Pressburger čita beletristiku, dok bagra lenčari.
Az elmondottakat négy párbeszédfoszlánnyal kívánom illusztrálni – eredeti szerb változatban és nyomdafesték-kompatibilis magyar nyersfordításban.
***
- Prcaš ti nešto, vojniče?
- Prcam žensko, gospodine poručniče.
- Ma nemoj da lažeš, pederčino jedan.
- Daleko bilo, gospodine poručniče, nikada ne bih lagao istaknutim ličnostima kao što ste Vi.
- Ma idi u kurac.
- Szokott Ön szeretkezni, közlegény?
- A szívem hölgyével, főhadnagy úr.
- Ugyan, ne füllentsen ekkorát, szerintem Ön a saját neméhez vonzódik!
- Isten ments, uram, sohasem hazudnék olyan kiemelkedő személyiségeknek, mint Ön.
- Távozhat!
***
- Da mi klonja bude čista kao...šta? Koja jebena reč fali ovde, vojniče?
-Jel’ „kao suza”, gospodine zastavniče?
- Ma jok! „Kao picino oko”, razumeš, vojniče?
- Krasna formulacija! Ako mi dozvolite jednu opasku: vi ste najveći pesnik u celoj četi, gospodine zastavniče.
- Ma goni se u tri pičke materine, da ti ne oderem kožu.
- Úgy ragyogjon minden, mint a…nos, vajon mely szóval egészíthető ki e hasonlat, közlegény?
- Talán a harmatcseppre tetszik gondolni, uram?
- Dehogyis, közlegény, a női szeméremajkakra, megértette?
- Mily gyönyörű megfogalmazás! Szabadjon megjegyeznem: Ön a századunk legnagyobb költője, zászlós uram.
- Most jobban teszi, ha továbbáll, különben nem állok jót magamért.
***
- Ma koji ti je kurac, reci bre, kada ti je slava, pa da te tada oteram kući.
- Ali mi katolici nemamo slavu, gospodine kapetane.
- Kako, bre, nemate, svi je imamo. Probaj da se setiš, jebo te ćaća da te jebo. Đurđevdan ili Sveta Petka ili...
- Pa biće da je Đurđevdan. Da, ako bolje razmislim, to mi zvuči nekako poznato, gospodine kapetane.
- To, vojniče! I nemoj da mi više praviš probleme.
- Ni u snu, gospodine kapetane.
- Közölné, kérem, mikor ünnepli Ön a családi védőszentet, hogy akkor eltávot kaphasson?
- De uram, nekünk, katolikusoknak nincs családi védőszentünk.
- Miként lehetséges ez, hiszen mindnyájunknak van. Gondolkozzon, kérem, eszébe fog jutni: Sárkányölő Szent György vagy Szent Paraszkéva nagyvértanú vagy…
- Nos, talán Szent György, igen, ha jobban belegondolok, ez a Sárkányölő ismerősnek tűnik.
- Mondtam én, közlegény, hogy eszébe fog jutni. Gond egy szál se!
- Nincs, bizony, százados úr.
***
- Koje govno ti je to u kaseti, vojniče?
- To se zove knjiga, gospodine stariji vodniče.
- Ma kakva jebena knjiga, bre? Neki porno materijal, a?
- Ne, gospodine stariji vodniče, to je knjiga o dobrom vojniku, Švejku.
- A što to čitaš, majkumu?
- Pa da postanem još bolji vojnik i da još odanije služim svoju otadžbinu, gospodine stariji vodniče.
- Bićeš ti bolji vojnik, čim ti gurnem kalašnjikov u dupe.
- Nini, mi a szösz az ott a szekrénykéjében, közlegény?
- Jelentem, könyv, törzsőrmester úr.
- Aztán miféle könyv? Talán amolyan erotikus jellegű?
- Nem, törzsőrmester úr: ez Švejkről, a derék katonáról szól.
- És mi okból olvassa ezt a könyvet mégis?
- Hát hogy még jobb katona legyen belőlem, és hogy még odaadóbban szolgáljam a hazámat, törzsőrmester úr.
- Meglátásom szerint egy gépkarabéllyal végzett anális behatolás többet használna Önnek.
Utolsó kommentek