Pannonanizáló Balkánaán

Délről hegy, Keletről folyó, Északról betonút, Nyugatról temető.
Lejönni, átkelni, továbblépni, megállapodni.

Médiapartner

autonomia_autonomija_info.jpg

Facebook-oldal

A bloggerről

PRESSBURGER CSABA (1976) újságíró, publicista, kritikus.
A szerző riportjai, interjúi, kritikái és publicisztikai írásai a PRESSBURGER.ORG honlapon olvashatóak.

Utolsó kommentek

Naptár

augusztus 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Klinikai halottunk újraélesztése

2019.08.12. 09:38 pressburger

A vajdasági magyar közéletben beállt a klinikai halál állapota, a mindezt tetéző letargia pedig komoly akadálya az újraélesztésnek

first-aid-4089599_1280.jpg

Nem állunk egymással szóba. Köszönünk, ha elkerülhetetlennek látszik ez a civilizációs gesztus (bár ez se biztos), de kerülünk minden más és további kontaktust. A lehető legrosszabbakat gondoljuk egymásról. Seggnyaló, agymosott, bérenc, korrupt, féreg és hasonló címkékkel illetjük saját köreinken vagy biztonsági zónáinkon belül a másik körbe tartozókat.

Vajon változna-e egymás megítélése, javulna-e a köz-érzetünk, ha időnként valaki leültetne bennünket egy asztalhoz, hogy beszélgessünk, akár vitatkozzunk?

Ezekkel, miről, minek? – tüzelnének csípőből mindkét (-három, -négy) lövészárokból, és érv-muníció is volna hozzá bőven minden részről.

A fent leírt állapotok rávetíthetők mind a szerbiai, mind a magyarországi társadalmi viszonyokra. Persze lövészárkok, szekértáborok mindig is voltak, és olyanok is, akik azt gondolták vagy hirdették magukról, hogy egyik oldalhoz sem tartoznak. Mindez rendben is volna így, ha a hatalmi manipulációk következtében nem mérgesedtek volna el olyannyira a viszonyaink, hogy már az egyén párbeszédkísérletre tett gesztusát is ne átállásként és árulásként – de legalábbis valami gyanús, zavaros ügyletként – élné meg a „saját tábor”. És mivel senki sem szívesen lesz „baráti tűz” áldozata, ha a csatatér mégoly „helyes” is, a párbeszédkísérletre tett egyéni gesztusok ritkulnak, majd teljesen el is halnak.

A magyarországi közélet még nem tart itt (van egy-két – persze a mainstreamen jócskán kívül eső – fórum, ahol különböző gondolkodású, világnézetű, beállítottságú közszereplők, értelmiségiek ütköztetik a véleményüket), a szerbiai már majdnem (rapszodikusan bár, de még el lehet csípni olyan, akár televíziós műsorokat is, amelyekben véleményeket szembesítenek fontos társadalmi-közéleti-politikai kérdésekkel összefüggésben), viszont a vajdasági magyar közéletben beállt a klinikai halál állapota. A mindezt tetéző letargia pedig komoly akadálya az újraélesztésnek.

Mielőtt azonban azt a hamis látszatot kelteném, hogy a letargia a legnagyobb kerékkötő, és hogy mindnyájan egyaránt hibáztathatók volnánk a helyzetünk ilyetén alakulásáért, le kell szögezni: a közéleti vitaműsorok, illetve vitafórumok megszervezése elsősorban az (akár szerbiai, akár magyarországi) közpénzből fenntartott, közszolgálati funkciót betöltő médiumoknak és intézményeknek lenne a feladata – kisebbségi önkormányzatunk hathatós támogatásával. Hogy ezek a médiumok miért nem készítenek ilyen műsorokat, csak találgathatunk: (ön)cenzúra, kockázat- és kudarckerülés, kényelem, netalán kisebbségi önkormányzatunk (és az őt uraló párt) hathatós akadályozása? Mindenesetre a politikai miliő – a már említett hatalmi manipulációk okán – nem igazán kedvez a különböző vélemények megjelenítésére tett kísérleteknek.

Márpedig ha ezekre a hivatalos fórumokra nem alapozhatunk, s mégis óhajtjuk és áhítjuk a párbeszédet, kénytelenek vagyunk független fórumokban gondolkodni. Csakhogy itt – a már említett „baráti tűz” kockáztatása mellett – további akadályokba ütközünk. Az egyik a mainstreamen kívüliség problematikája. Jelenleg nagyon nehezen képzelhető csak el olyan független fórum és olyan moderátor/szervező, amely és aki legalább hellyel-közzel elfogadható volna a potenciális vitapartnerek mindegyikének. A másik a pénz: ha független vagy, dögölj meg, de legalábbis nehogymár útiköltség-térítést, neadjisten honoráriumot fizess a vitában részt vevő személyeknek! Vagyis: közpénzből jövő támogatásra ne nagyon számítson, aki közéleti vita megszervezésére adja a fejét!

Összefoglalva: a közmédia és a közpénzből fenntartott intézmények kivonultak a közéletivitafórum-gyártásból, a potenciális független fórumok a potenciális résztvevők némelyike szerint húznak valamelyik oldalra és ráadásul nem fizetnek. És ez az állapot már így is a visszafordíthatatlan biológiai halál óhatatlan bekövetkeztét jelzi előre, pedig ott vannak még az általános letargia, a vélemény nyilvános föl nem vállalásának fenoménje, az ilyen-olyan félelmek és ódzkodások is.

Mégis, mégis… Nem lehetünk ennyire kishitűek! Nem mondhatjuk azt, hogy „ők tuti nem ülnének le egy asztalhoz”, amíg meg nem hívtuk őket. Nem lehet kifogás az, hogy „nincs értelme idiótákkal tárgyalni”, mert csak kirekesztőkkel, gyűlölködőkkel, felsőbbrendűséget hirdetőkkel nincs értelme. És nem szabadna az általános érdektelenségre se hivatkoznunk, mert lepődtünk már meg nem egyszer, hogy mennyire ki van éhezve az érvek ütköztetésére a külön medrekben csordogáló véleményfolyamokhoz szoktatott közönség.

Az anyaországi irodalomfinanszírozás kérdését feszegető Változó irodalmi terek a Vajdaságban című kishegyesi kerekasztal-beszélgetés volt hónapok, vagy talán évek óta az első olyan párbeszédkísérlet, amelyre különböző érdekeket és értékeket képviselő szereplőket hívtak meg, hogy beszélgessenek, vitázzanak egymással. És, igaz, ez is felemás sikerrel zárult, hiszen éppen a financiálisan „helyzetbe hozott” személy, az információk tudója nem tett eleget a meghívásnak. A klinikai halálban leledző vajdasági magyar közélet újraélesztése, mondhatnánk, sikertelen volt, de a szervezők legalább megpróbálták.

És ez volna a lényeg: meg kell próbálni. Az újraélesztés technikája elsajátítható. A siker nem garantált.

És ha már ennyi közhelyet és „és”-sel kezdődő mondatot sikerült összehozni a végére, megfejelem az egészet egy naiv válasszal az írásom elején feltett kérdésre: igen, azt hiszem, pozitív irányba változna egymás megítélése, de abban biztos vagyok, hogy javulna a köz-érzetünk, ha időnként leülnénk beszélgetni.

Szólj hozzá!

Címkék: közélet vita párbeszéd

A bejegyzés trackback címe:

https://pressburger.blog.hu/api/trackback/id/tr5415004798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.