Pannonanizáló Balkánaán

Délről hegy, Keletről folyó, Északról betonút, Nyugatról temető.
Lejönni, átkelni, továbblépni, megállapodni.

Médiapartner

autonomia_autonomija_info.jpg

Facebook-oldal

A bloggerről

PRESSBURGER CSABA (1976) újságíró, publicista, kritikus.
A szerző riportjai, interjúi, kritikái és publicisztikai írásai a PRESSBURGER.ORG honlapon olvashatóak.

Utolsó kommentek

Naptár

június 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Friss topikok

Troppauer Hümér a szalaggyárban

2019.06.16. 19:41 pressburger

Nem sok jóval kecsegtet, ha az évtizedek óta jól működő irodalmi műhelyeket és szervezeteket kihagyják a játékból, és egy lebutított irodalomszemlélet mentén kívánják egységes mederbe terelni az irodalmat, immár a határokon túl is.

Nincs sok közöm a kortárs magyar irodalomhoz. Nem vagyok szépíró, nem foglalkozom professzionálisan irodalomértelmezéssel sem, és az irodalmi intézményrendszerhez sincs közvetlenül kapcsolódásom. Csupán olvasója vagyok a kortárs magyar irodalomnak, és egy olyan kívülálló, aki távolról, de már vagy negyed évszázada szemléli, mi történik a magyar irodalmi berkekben.

pim_htm_irodalom.jpg(Fotó: Facebook/Orbán Viktor)

Most épp egy fényképet nézegetek: 20 ember áll a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma előtt – középen az eseménynek jelentőséget kölcsönző magyar miniszterelnökkel, mellette pedig Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új igazgatójával. A kép azt követően vagy azt megelőzően készülhetett, hogy ezek az emberek – külhoni magyar irodalmi szervezetek és műhelyek képviselői – „áttekintették a kortárs magyar irodalom helyzetét a Kárpát-medencében”, és ami ennél is fontosabb: együttműködési megállapodást kötöttek a PIM-mel, amelyet „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá” kíván formálni a jelenlegi magyarországi rezsim.

Aki figyeli, hogyan uralja le a különböző szférákat a Fidesz, hogyan épít ki párhuzamos intézményrendszereket, amelyek elszívják a levegőt az alulról építkező, évtizedek alatt kialakított szervezetek és műhelyek elől, annak nem nagyon lehetnek illúziói a tekintetben, hogy vajon a Petőfi Irodalmi Ügynökség csak a virágzó száz virág egyike kíván-e lenni, és mellette megmaradhatnak-e más „erőközpontok” is a sokszínűség és minőség jegyében, vagy sem.

Nézegetem ezt a fényképet, és nem látom rajta egyetlen vajdasági magyar irodalmi szervezet vagy műhely képviselőjét sem. Könyvkiadóink, irodalmi folyóirataink szerkesztői, vajdasági irodalmi estek, irodalmi táborok szervezői nem kaptak volna meghívást, vagy épp senki nem ért volna rá közülük, hogy ott legyen azon a megbeszélésen, ahol „leosztják a lapokat”?! Az mégse lehet, hogy a nemzeti összetartozás napján megtartott összejövetelen senki se képviselte a „déli végeket”!

Hát persze, hogy nem lehet, nem lehetett! Több egybehangzó forrásom állítja, hogy Gruik Ibolya, a Magyar Szóban tavaly október óta havonta egyszer megjelenő Előretolt Helyőrség című irodalmi melléklet szerkesztője ott volt (a képen kicsit elbújt: ő lehet az, akinek csak a haja látszik). Azé az Előretolt Helyőrségé, amelynek testvérlapjai Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Fidesz-médiabirodalom vidéki lapjaiban is megjelennek – a „kortárs magyar irodalom olvasóinak visszahódítása” jegyében.

Boldogult ifjú koromban megfordultam párszor magyarországi kortárs irodalmi táborokban, ahol fölvonult az írók, költők színe-java – meg persze azok is, akiket valamiért hájpoltak vagy divatból istenítettek, akik jól nyomultak, jó volt a „beágyazottságuk”, ám akik többnyire nem képviseltek valami magas irodalmi színvonalat. És időnként feltűnt Orbán János Dénes is, a jó- és nagyképű, kétségkívül tehetséges erdélyi költő, a kortárs magyar irodalom fenegyereke, akit egész slepp követett helyszínről helyszínre, és itta minden szavát. A liberális irodalmi berkekben tárt kapukra talált OJD „ajtóstól rontunk a házba”-féle attitűdje, mely szerint fölvállaljuk a konfliktusokat, irodalmi tabukat döntögetünk, pimaszul szókimondók, polgárpukkasztók vagyunk és csak azért se vagyunk píszík. OJD karizmájával, stílusával sokakat levett a lábáról. Engem is. Az irodalmárok irigykedve hallgatták, amint azzal henceg, hogy bezzeg Erdélyben egy-egy irodalmi est alkalmával még a csillárról is lógnak az emberek, főként a fiatalok: középiskolások, egyetemisták. A fiatal erdélyi írók verseit pedig szerelmes pillantású lányok szavalják el nekik, mintegy szerelmi vallomás gyanánt. Arról tartott kiselőadást a köré sereglő bólogató jánosoknak – köztük nekem is –, hogy az irodalomnak közérthetőnek, az irodalmi estnek pedig valóságos showműsornak kell lennie!

Orbán János Dénes már a kilencvenes években a kortárs magyar irodalom olvasóinak úgynevezett visszahódításáról értekezett.

Aztán néhány évvel később beültem egy Esterházy-estre. Esterházy Péter azzal kezdte, hogy ne számítsunk könnyed cseverészésre, se gazsulálásra: ő itt most fél óráig felolvas a legújabb regényéből – és punktum. Így is tett. Fél óra egyszerű és varázslatos felolvasás következett, sok kisebb-nagyobb katartikus pillanattal. Azt hiszem, akkor változott meg az irodalomszemléletem, pontosabban: akkor szélesedett ki, revideálódott.

Mert az irodalom világába igenis belefér az úgymond közérthető stílusban megírt és showelemekkel körítve előadott alkotás, miként az intellektuális erőfeszítést igénylő, ebből kifolyólag csak egy szűkebb réteg számára befogadható, puritán módon előadott mű is. Egy a fontos: az irodalmat és az irodalmi életet hagyják alakulni, csordogálni a maga medreiben, senki ne mondja meg felülről, a pénz nyelvén, egyetlen központból, hogy mi a jó, a követendő!

Orbán János Dénes irodalomszemlélete és attitűdje az évek, évtizedek során nem változott, „pusztán” a pozíciója. Az egykori lázadó, elitellenes OJD ma a hatalmat képviseli, és ugyanazt hirdeti, ami roppant szimpatikusnak tűnt, amíg marginális jelenség volt, nem pedig maga a minden mást kirekesztő vagy leuraló, pénzzel kitömött mainstream. Hiszen a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. égisze alatt működő, OJD által vezetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia sokszorta több közpénz felett diszponál, mint az összes, évtizedek óta létező írószervezet együttvéve, és az Előretolt Helyőrség lapcsalád megindítása is hozzá fűződik. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (a.k.a. nemzeti jelentőségű irodalmi erőközpont) igazgatója pedig OJD kebelbarátja, aki a Nagy Olvasóvisszahódítási Projekt őszinte híveként a vajdasági magyar irodalom egy igen szűk rétegével kötött együttműködési megállapodást.

Nem sok jóval kecsegtet, ha az évtizedek óta jól működő irodalmi műhelyeket és szervezeteket kihagyják a játékból, és egy lebutított irodalomszemlélet mentén kívánják egységes mederbe terelni az irodalmat, immár a határokon túl is. Mert ezzel nem olvasókat fognak meghódítani, hanem tehetségtelen Troppauer Hüméreket gyártanak szalagon, akik legfeljebb egy-egy jól irányzott pofonnal tudják majd rávenni a közönségüket az „őszinte érdeklődésre”.

Szólj hozzá!

Címkék: vajdasági magyar irodalom Orbán Viktor Petőfi Irodalmi Múzeum Orbán János Dénes Előretolt Helyőrség Demeter Szilárd határon túli magyar irodalom Gruik Ibolya Troppauer Hümér

Egy politikai metamorfózis rövid története

2019.05.12. 20:29 pressburger

Kasza József 12 év után vált meg elnöki székétől és adta át a Vajdasági Magyar Szövetség vezetését Pásztor Istvánnak. Ez 2007-ben történt. Pásztor István 12 év után újabb négyéves mandátumot vállalt. Kasza 62 éves volt akkor, ugyanannyi, mint most Pásztor.

vmsz_tisztujito.jpg

2007-ben csúnya választási vereséget szenvedett a VMSZ, alig több mint 50.000 szavazatot szerzett, ami mindössze három parlamenti mandátumhoz volt elegendő. A Magyar Szó belpolitikai újságíró-kommentátora voltam akkoriban, és meg se fordult a fejemben, hogy ezt a fiaskót ne tegyem szóvá, vagy hogy esetleg majd nem közli a lap az írásom, amelyben egészen konkrétan távozásra szólítottam föl Kasza elnök urat.

Aztán jött Pásztor István, és olyan gesztusokat tett, amelyek a VMSZ addigi legnagyobb kritikusait is megingatták. Bennem – ennyi év távlatából talán így, nyíltan is kimondható – szimpátiát keltettek.

  1. Elnökségének első évében sikerült az, ami a szerbiai többpártrendszer bő másfél évtizedes története során egyszer sem: jelesül, hogy a jelentősebb vajdasági magyar pártok (VMSZ, VMDK, VMDP) összefogtak, és 2008-ban közös listán indultak a köztársasági, a tartományi és a helyhatósági választásokon is.
  2. Az addigi maszatolás helyett, hogy közvetetten vagy közvetlenül kellene-e megválasztani a készülő új törvény alapján a Magyar Nemzeti Tanácsot, ő határozottan a közvetlen választás mellett tört lándzsát.
  3. 2009-ben széleskörű konzultációt hívott össze azzal a céllal, hogy megvitassák a magyar választói névjegyzék összeállításának kérdését és a jövőbeni Magyar Nemzeti Tanácsról szóló elképzeléseket. Az összejövetelre a független értelmiségiek, valamint a párt lépéseinek bírálói is meghívást kaptak – és el is jöttek!
  4. Pártja vajdasági regionális érdekképviseleti ambícióiról beszélt, olyan kurzusmódosítás szükségességét hangsúlyozta, amely során a VMSZ-ből mint kisebbségi pártból Vajdaság érdekeit is képviselő párt válna.
  5. Miután sikerült megteremteni a közvetlen MNT-választás föltételeit, a VMSZ 2010-ben olyan listát állított, amelyen minden második személy pártonkívüli volt, ezeknek a személyeknek a delegálását pedig Pásztor átengedte az egyes szféráknak (civileknek, értelmiségieknek, intézményvezetőknek stb.).

Volt még két jelentős momentum, amely viszont a VMSZ pozitív hagyományához, annak továbbviteléhez kötődött:

  • Pásztor kezdetben egyértelműen az azonos közelség, illetve távolság elvét képviselte a magyarországi pártokkal szemben. „A határon túli pártok hosszú távú politizálásának az elemi érdeke az, hogy olyan kapcsolatrendszert építsenek ki minden magyarországi párttal, amely lehetővé teszi számukra a kormányváltások túlélését, és hogy normális kommunikációs viszonyban legyenek a mindenkori anyaországi kormánnyal” – nyilatkozta nekem egy 2009-es interjúban, amely a Családi Kör hasábjain jelent meg;
  • a szerbiai pártokkal pedig a VMSZ által fontosnak tartott érdekek és elvek mentén kívánt vagy nem kívánt együttműködni, nem a „csakis kormánytényezőként tudunk célokat elérni”-mantrát ismételgette, sőt: „Ha egy évvel ezelőtt elvállaltam volna a mezőgazdasági miniszteri vagy a kormányalelnöki tisztséget, akkor onnantól kezdve nekünk kuss volna. (…)…nem érhet bennünket olyan vád, hogy egy miniszteri vagy egy kormányalelnöki helyért eladtuk a közösségi érdekeket” – mondta ugyanebben az interjúban.

2010 után azonban minden megváltozott. A VMSZ mindinkább belegabalyodott a kétharmados hatalmat szerzett Fideszbe, amely nyilván el is várta az egyenlő távolság elvének feladását, előbb a könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárságért, majd az Atlasz-hegységnyi pénz idetalicskázásáért cserébe. 2012-től pedig megkezdődött a magyarság körében továbbra is rendkívül népszerűtlen Szerb Haladó Párttal a VMSZ pávatánca, s ez a viszony 2016-ban minden hatalmi szintre kiterjesztett koalícióban csúcsosodott ki.

Két autoriter párthoz került túlságosan is közel a VMSZ, és ebből a kettős szorításból még ha akarna se szabadulhatna.

Bár nem utalnak jelek arra, hogy akarna, nyilván bízik az örökké tartó hatalmukban, a korábban hangoztatott elveknél pedig fontosabb összetartó erővé vált a magánzsebekbe ömlő pénz. Pásztor István vezetése alatt a VMSZ teljes egészében föladta vajdasági regionális párti ambícióit, nincsenek Vajdaság autonómiájának kiszélesítésére, vagy akár a meglevő alkotmányos és törvényes keretek érvényesítésére vonatkozó kezdeményezései. A Pásztor mandátuma elején összehozott hárompárti Magyar Koalíció kihunyt, pontosabban a VMDP-t bedarálta, a VMDK-t pedig mindenhonnan kiszorította a VMSZ, amely 2015-ben önmagából is kihasított egy belső ellenzéki szeletet. Az MNT-választáson tavaly indított VMSZ-es lista már csak nevében volt Magyar Összefogás, a kvázi független tagjai is ott ültek a VMSZ hétvégi tisztújító közgyűlésén, egyikük-másikuk küldötti bilétával a nyakában.

vmsz_kuldottek.jpgFotók: Herédi Krisztián (vmsz.org.rs)

A független értelmiséggel, a társadalmilag aktív civilekkel teljesen megszűnt a párt kapcsolata, véleményért Budapestre és Belgrádba járnak. Az MNT-alapítású médiumok VMSZ-pártszócsővé alakítása is befejeződött a szabadkai médiaház felépítésével, melyet lejáratásokra szakosított, névtelenségbe burkolózó szerzőkkel üzemelő trollportál egészít ki. Közéleti vitafórum nincs.

Kasza József 12 év után jobbnak látta távozni. Nyilván megváltozni, változtatni már nem akart, vagy nem tudott. Pásztor István 12 év után – maradt. Vajon akar-e, tud-e változtatni, visszatérni a kezdetben hirdetett elvekhez? Újraválasztása után azt mondta: „...újra kell kovácsolni a közösségi egységet. Nem csak a régi, klasszikus – politika, civilek, értelmiségiek – platformon, az nem elég, mélyebbre hatolóan kell, az egyének, a családok, az élet szintjén”. No comment – egyelőre.

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz vmsz vmdp vmdk kasza józsef pásztor istván vajdasági magyar szövetség szhp

Je suis Mindannyian

2019.04.14. 18:20 pressburger

mindannyian_redesigned.jpg

Egy Pásztor István-idézettel indítanék: „Most is, mint ahogyan az emberemlékezet óta van, megosztottak vagyunk a különféle ügyek megítélésében. Ez a megosztottság egybe jár egy közösség életével. Viszont vannak olyan kérdések és pillanatok, amikor közösen meg kell próbálni túllépni ezeken a különbségeken. Ez most egy olyan pillanat! Azt szeretném kérni mindenkitől, aki számára fontos a nemzet, a magyar közösség ügye, hogy csatlakozzon [az európai parlamenti választáson való részvételre buzdító MINDANNYIAN kampányhoz]!” (Forrás: Vajma.info)

Ezúton szeretném jelezni, hogy

örömmel teszek eleget az elnök úr nyilvános felkérésének. Fontos számomra a nemzet és a magyar közösség ügye, és úgy gondolom, hogy nekünk, határon túli kettős állampolgároknak érdemes élnünk magyar/EU-s szavazati jogunkkal is, ha már egyszer megadatott.

(Az ezzel kapcsolatos érveimet a magyar parlamenti választás kapcsán, pontosan egy évvel ezelőtt már kifejtettem.) Tehát én is minden határon túli magyar kettős állampolgárt arra biztatnék, hogy szavazzon.

Sőt, legyőzvén a pártrendezvényekkel szembeni viszolygásomat, kész volnék beszélni is a Vajdasági Magyar Szövetség kampányrendezvényein. De hogy ne áruljak zsákbamacskát, röviden és tételesen felvázolom, milyen gondolatokat fogalmaznék meg a VMSZ-elnök által meghirdetett három téma és kilenc altéma kapcsán.

I. Európa és a nemzetek

  1. A multikulturalizmus csődje, miért fontos az erős nemzet? – A klasszikus értelemben vett multikulturalizmus, vagyis a különböző kultúrák békés egymás mellett élésének ideológiája csődöt mondott. Olyan társadalmat kell kialakítanunk, amely nem az egymás mellett élést, hanem a kultúrák közötti átjárhatóságot, vagyis az interkulturalizmust és a befogadást segíti. Mert miképpen „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”, azonképpen gyenge és esendő az a nemzet is, amely be- és elzárkózik, a múltba réved, ellenséget lát minden jövevényben és másként gondolkodóban.
  2. A Kárpát-medence metszéspont vagy találkozási hely? – Is-is. Egy olyan találkozási hellyé kell formálni a Kárpát-medencét, ahová szívesen jönnek más nemzetek és kultúrák képviselői, mert tudják, hogy itt egy befogadó nemzetre és kultúrára lelnek. A földrajzi metszéspont-helyzetből adódóan pedig ki-ki megtalálja a számára ismerős kulturális elemeket, jöjjön bár északról, délről, keletről vagy nyugatról.
  3. Magyar nemzetpolitika a száz év magány után – Trianon után száz évvel végre meg kell teremteni azt a nemzetpolitikát, amely a nemzeten belüli sokszínűséget és többszólamúságot preferálja, amely nem igazodásra kényszeríti a határon túli nemzetrészeket, hanem odafigyel a kívülről és lentről jövő kezdeményezésekre, a támogatáspolitikáját a valós szükségletek szerint alakítja, az adófizetők pénzét pedig nem látszatberuházásokra, propagandára és a csatlósok apanázsának biztosítására költi.

II. Család, kisebbség és identitás

  1. A család: bizalom és biztonság – miért akarják szétzúzni? – El a kezekkel a családtól! Mindenkinek legyen joga a családalapításra, így a meleg pároknak is. Noha a gyermeküket egyedül nevelő szülők is képesek szavatolni gyermekük számára a bizalom és a biztonság légkörét, de két szülő – függetlenül attól, hogy azonos vagy különböző neműek-e – mégis könnyebben boldogul, főleg, ha kapcsolatuk az egymás iránti tiszteletre, szeretetre és bizalomra épül.
  2. A kisebbség fogalma – őshonosok küzdelme Európában – Az őshonosság és a kisebbség fogalma igen képlékeny és sokrétű. Kihez képest őshonos az, akinek a feltételezett felmenői ezer évre visszamenően egy nehezen behatárolható és állandóan változó nagyságú területen éltek? Miért nemesb az őshonos kisebbségek küzdelme, mint a nem őshonosoké? – hiszen a kisebbségi létbe vetettség többnyire a körülmények és nem az egyén akarata által determinált állapot.
  3. Történelemtanítás vagy történelemtagadás – A magyar történelemnek is vannak olyan időszakai, amelyekre nem szívesen tekint vissza a mindenkori magyar politikai hatalom, vagy épp meg kívánja szépíteni a megmásíthatatlant. A történelemtagadásnál, vagyis a tények el nem ismerésénél csak egyetlen súlyosabb bűn van: a történelemhamisítás, vagyis amikor az aktuális hatalom megmásít tényeket és ekként tálalja őket.

III. Gazdaság a számok és tapasztalatok tükrében

  1. Itthon teremtőben – otthonteremtőben – Ahhoz, hogy a fiatalokat, de főként a képzett fiatalokat rávegyük, hogy itthon teremtsenek maguknak otthont, nem elég néhány nagygazdát és nagyvállalkozót kitömni Magyarországról érkező forintmilliárdokkal. Ahhoz olyan légkört kell kialakítani, amelyben ezek a fiatalok jól is érzik magukat: ahol bárki – a következményektől való félelem nélkül – elmondhatja, amit gondol, ahol nem számít a párttagság az előmenetel szempontjából, az önálló, kritikus gondolkodást, a kreativitást, a kitartást és a szakértelmet pedig díjazzák.
  2. Mit kínál a magyar nemzet? – A magyar nemzet az olcsó munkaerejét és a szakképzett fiataljait kínálja a fejlettebb országoknak, illetve a külföldi befektetőknek. A magyar nemzethez való tartozás pedig – az aktuális magyar hatalom negatív megítélése miatt – egyre gyakrabban megvetettséget, kirekesztettséget és velük szembeni bizalmatlanságot kínál a külföldre szakadt magyarok számára.
  3. Gazdaságfejlesztés mint a nemzeti megmaradás európai lehetősége – Nincs nemzeti megmaradás erős gazdasági háttér nélkül. Ám ha ez a gazdaságfejlesztés egy párt által vezényelt pénzleosztásból áll, az informális kritériumrendszer pedig párthűséget követel meg az érintettektől, akkor az ekként fejlesztett gazdaság – és vele együtt a megtartani kívánt nemzet is – igencsak sérülékeny.

Az előadásaimat a következő mondattal zárnám:

Éljünk MINDANNYIAN választói jogunkkal, és egy olyan listát támogassunk, amely szögesdrótok, összeesküvés-elméletek, karaktergyilkosságok és idegengyűlölet nélkül képzeli el az Európai Uniót, s egy szabad, nyitott, befogadó, az emberi jogokat maradéktalanul tiszteletben tartó kontinensként tekint Európára, ahol a magyarokat nem a jelenlegi kormány ténykedése alapján ítélik meg.

Szólj hozzá!

Címkék: kampány vmsz európai parlamenti választás pásztor istván

Kussolás és hozsannázás

2019.03.15. 11:13 pressburger

Március 15. – a magyar sajtó napjára

jun_cen.jpgTapasztalatom szerint a sajtó szabad, a magyar és a szerb nyelvű sajtó egyaránt. Azt tapasztalom, hogy az újságírók megírhatják, elmondhatják a politikával kapcsolatos véleményüket, kutatják a hatalom korrupciógyanús ügyeit, az interjúik nem „alákérdezősek”. Mindezen tapasztalataim okán akár csodálkozhatnék is, hogy miért minősíti le immáron több évre visszamenően mind a szerbiai, mind a magyarországi sajtószabadság helyzetét a tekintélyes Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet. (A 180 országot tartalmazó globális ranglistáján három év alatt Magyarország 6, Szerbia 17 helyezést rontott, és jelenleg a 73., illetve a 76. helyet foglalja el.)

Csodálkozhatnék, de nem csodálkozom, mert tisztában vagyok vele, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatos közvetlen tapasztalatom csalóka. Csalóka, mert eleve nem olvasok, nem nézek, nem hallgatok (rendszeresen) olyan médiumokat, amelyek nem szabadok. A baj azonban az, hogy ezt nem teszi, nem teheti meg mindenki – egyrészt a berögződött médiafogyasztási szokások, másrészt a korlátozott anyagi lehetőségek, harmadrészt a manipulatív médiatér hatásai miatt.

Az imént említett sajtószabadsággal kapcsolatos tapasztalatom persze kizárólag a tartalmi vonatkozásokkal hozható összefüggésbe. Ha nagyon szemellenzősen tekintenék a sajtóra, az akkor is szemet szúrna, hogy egyre kevesebb médiumban egyre kevesebb újságíró politikai véleményével, oknyomozó riportjával, interjújával találkozom. Ez pedig akkor is árulkodó jel volna, ha nem tudnám, hogy

miként számolja fel és lehetetleníti el a kritikus hangú médiumokat a hatalom, és ezzel párhuzamosan miként tömi ki pénzzel, látja el paripával és fegyverrel a hozzá hű propagandistákat, cenzúralovagokat és fegyverhordozókat.

A szabad sajtó Magyarországon és Szerbiában is lényegében az internetre költözött. Van még-egy két hagyományos sajtóorgánum vagy kisebb szerkesztőségi egység, amely valamiképp fenn tudja tartani magát és még őrzi a szabadságát, de a politikai hatalom teremtette egyenlőtlen piaci verseny közepette csak egy viszonylag szűk réteget képes megszólítani.

Nincs ez másként szűkebb közösségünk, a vajdasági magyar közösség sajtója tekintetében sem. Sőt, megkockáztatom, esetünkben a helyzet még lesújtóbb, ráadásul a médiafogyasztói réteg is eleve szűkebb és egyre inkább szűkül, tehát az egyenlőtlen piaci feltételek itt még kevésbé kínálnak viszonylag stabil túlélési lehetőséget.

A Magyar Nemzeti Tanács, a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzata, amely alapítói és társalapítói jogokkal rendelkezik mind az írott, mind az elektronikus sajtóban, teljes mértékben átengedte a médiumok informális irányítását a Vajdasági Magyar Szövetség struktúráinak. A vajdasági magyar médiastratégia – amely rengeteg kívánnivalót hagyott maga után, de legalább fölvázolt valamiféle távlati elképzeléseket – immáron három éve lejárt, és szó nincs arról, hogy esetleg készülne az új stratégiai dokumentum, amelynek szelemében születnének az MNT döntései és cselekvési tervei.

Az MNT-ben a média helyzete nincs napirenden, hiszen minden olajozottan működik: érkeznek a forintmilliárdok Magyarországról, új székházat lehetett belőlük építeni Szabadkán a Pannon RTV-nek, tatarozni lehetett belőlük a Magyar Szó igencsak rozoga épületmonstrumát Újvidéken és a Hét Nap szerkesztősége is sokkal jobb körülmények között készítheti immár a lapot a Magyar Ház nevezetű üvegpalotában. Ám mindennek megvan az ára, ez pedig a kussolás és a hozsannázás szerencsétlen párosítása. Nem vagyok rendszeres fogyasztója egyik fent említett médiumnak sem, ezt már az írásom elején sejtetni engedtem, de azért hébe-hóba, egy-egy jelentősebb közéleti-politikai esemény alkalmával belekukkantok, hogy meggyőződjem róla, vajon hogyan tudósítottak, tudósítottak-e egyáltalán az adott eseményről, kiket szólaltattak meg, miről kérdeztek. És a tapasztalatom évek óta változatlan:

a VMSZ ajnározása, a vajdasági magyar hatalmi elithez kötődő kellemetlen vagy egyenesen botrányos ügyek elhallgatása vagy kimagyarázása folyik, a kritikus hangot megütő értelmiségiek úgyszólván tiltólistára vannak téve, politikát érintő provokatív kérdéseket legfeljebb a muszájból – pl. választási kampány idején – megszólaltatott ellenzékieknek tesznek fel, vitasorozatok, vitaműsorok pedig egyáltalán nincsenek.

Ma már meg se próbálják ideologizálni a fennálló helyzetet, mint még pár éve tették, amikor közösségi érdekre, magyar szellemiségre hivatkozva védték egyesek a sajtót a szabadság mételyétől. Informális csatornákon történik minden:

odaszólnak, letiltanak, kitiltanak, benyomnak – a szerkesztők és újságírók pedig ellenállás nélkül engedelmeskednek.

Nem számít a hitelvesztés, és hogy a népességfogyásnál is gyorsabb ütemben fogynak az olvasóik, nézőik, hallgatóik, elvégre ezeknek a médiumoknak a fennmaradása nem függ az ilyesféle bagatell mutatóktól, ráadásul ezeket mindig lehet sminkelgetni is (ha bárki is ad még az efféle látszatra).

Egyáltalán: a sajtó sem számít már, csak a propaganda, hogy a berögződött médiafogyasztási szokásokkal, korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező, még meglevő kisszámú közösség minél hatásosabb beöntést kapjon.

(A felhasznált illusztráció Jun Cen műve.)

Szólj hozzá!

Címkék: március 15. sajtószabadság magyar nemzeti tanács riporterek határok nélkül vajdasági magyar szövetség

Švejki válasz a balkáni mentalitásra

2019.02.17. 19:16 pressburger

vojnik_pressburger.jpgKét kedves kollégám is megosztott a napokban egy-egy történetet a Facebookon, amelyek arról szóltak, hogy szembejött velük a nyers balkáni mentalitás. Először mindketten kulturáltan igyekeztek viszonyulni hozzá, ám ez hatástalannak bizonyult: az efféle mentalitás immunis az ilyesmire – nagyjából ez volt mindkét poszt végkövetkeztetése. Ám míg az egyiküknél a kulturált első nekifutást nem követte második (csak néma bosszankodás), addig a másik esetben a kolléga nem hagyta annyiban a dolgot, és maga is nyersre váltott, ami meg is hozta az eredményét.

Észak-Bácskában nőttem fel, túlnyomórészt magyar környezetben, így kevés kapcsolatom volt a nyers balkáni mentalitással, nem ismerkedtem meg a hozzá rendelhető nyelvi regiszterrel sem, és erre később sem került sor, amikor Újvidékre, immár egy többségi szerb közegbe kerültem, hiszen egyetemista (értsd: intellektuális) körökben mozogván legfeljebb indirekt módon találkoztam a fentebb aposztrofált mentalitással és regiszterrel.

Ám 27 éves koromban, az addigi életpályám felől nézve, egy teljesen értelme(zhete)tlen kitérő következett: besoroztak Szerbia és Montenegró Katonaságába. És hirtelen a maga legmasszívabb brutalitásával rontott rám a Nyers Balkáni Mentalitás.

Mondanom sem kell, nem voltam kellőképp felvértezve ellene. Kezdetben béna kacsaként viseltem a hullámveréseit. Nem csoda hát, hogy tanári diplomám dacára a hierarchia legaljának számító konyhai edénymosodába, az ún. džubajába osztottak be, ahol hajnaltól napestig, megállás nélkül méterszer méteres kondérokat mosogattam gumicsővel, ahonnan moslékot hordtam a disznóknak, ahova ezerszám dobálták be a félig megrágott virslijeiket és a lemoshatatlan nyomot hagyó mustáros tányérjaikat a gušterok.

Szimpla hülyének néztek ugyanis.

Aztán, stílszerűen, Jaroslav Hašek Švejkjét kezdtem olvasni, és egycsapásra megvilágosodtam. E derék katona-regényhős lett „odabenn” a példaképem, aki a válogatott durvaságokra és objektíve megalázó helyzetére derűvel reagál, szándékolt bolondériájának köszönve pedig megúszik sok kellemetlenséget, és közben még jól is szórakozik azon, hogy mennyire bosszantja s egyúttal letaglózza viselkedésével a feletteseit. Elkezdtem hát ezt a magatartást követni, némi intellektuális humorral fűszerezve. Szerintem működött – működik ez is, kedves kollégák, próbáljátok ki!

img_20190217_124844_1.jpgPrimeran vojnik Pressburger čita beletristiku, dok bagra lenčari.

Az elmondottakat négy párbeszédfoszlánnyal kívánom illusztrálni – eredeti szerb változatban és nyomdafesték-kompatibilis magyar nyersfordításban.

***

- Prcaš ti nešto, vojniče?

- Prcam žensko, gospodine poručniče.

- Ma nemoj da lažeš, pederčino jedan.

- Daleko bilo, gospodine poručniče, nikada ne bih lagao istaknutim ličnostima kao što ste Vi.

- Ma idi u kurac.

 

- Szokott Ön szeretkezni, közlegény?

- A szívem hölgyével, főhadnagy úr.

- Ugyan, ne füllentsen ekkorát, szerintem Ön a saját neméhez vonzódik!

- Isten ments, uram, sohasem hazudnék olyan kiemelkedő személyiségeknek, mint Ön.

- Távozhat!

***

- Da mi klonja bude čista kao...šta? Koja jebena reč fali ovde, vojniče?

-Jel’ „kao suza”, gospodine zastavniče?

- Ma jok! „Kao picino oko”, razumeš, vojniče?

- Krasna formulacija! Ako mi dozvolite jednu opasku: vi ste najveći pesnik u celoj četi, gospodine zastavniče.

- Ma goni se u tri pičke materine, da ti ne oderem kožu.

 

- Úgy ragyogjon minden, mint a…nos, vajon mely szóval egészíthető ki e hasonlat, közlegény?

- Talán a harmatcseppre tetszik gondolni, uram?

- Dehogyis, közlegény, a női szeméremajkakra, megértette?

- Mily gyönyörű megfogalmazás! Szabadjon megjegyeznem: Ön a századunk legnagyobb költője, zászlós uram.

- Most jobban teszi, ha továbbáll, különben nem állok jót magamért.

***

- Ma koji ti je kurac, reci bre, kada ti je slava, pa da te tada oteram kući.

- Ali mi katolici nemamo slavu, gospodine kapetane.

- Kako, bre, nemate, svi je imamo. Probaj da se setiš, jebo te ćaća da te jebo. Đurđevdan ili Sveta Petka ili...

- Pa biće da je Đurđevdan. Da, ako bolje razmislim, to mi zvuči nekako poznato, gospodine kapetane.

- To, vojniče! I nemoj da mi više praviš probleme.

- Ni u snu, gospodine kapetane.

 

- Közölné, kérem, mikor ünnepli Ön a családi védőszentet, hogy akkor eltávot kaphasson?

- De uram, nekünk, katolikusoknak nincs családi védőszentünk.

- Miként lehetséges ez, hiszen mindnyájunknak van. Gondolkozzon, kérem, eszébe fog jutni: Sárkányölő Szent György vagy Szent Paraszkéva nagyvértanú vagy…

- Nos, talán Szent György, igen, ha jobban belegondolok, ez a Sárkányölő ismerősnek tűnik.

- Mondtam én, közlegény, hogy eszébe fog jutni. Gond egy szál se!

- Nincs, bizony, százados úr.

***

- Koje govno ti je to u kaseti, vojniče?

- To se zove knjiga, gospodine stariji vodniče.

- Ma kakva jebena knjiga, bre? Neki porno materijal, a?

- Ne, gospodine stariji vodniče, to je knjiga o dobrom vojniku, Švejku.

- A što to čitaš, majkumu?

- Pa da postanem još bolji vojnik i da još odanije služim svoju otadžbinu, gospodine stariji vodniče.

- Bićeš ti bolji vojnik, čim ti gurnem kalašnjikov u dupe.

 

- Nini, mi a szösz az ott a szekrénykéjében, közlegény?

- Jelentem, könyv, törzsőrmester úr.

- Aztán miféle könyv? Talán amolyan erotikus jellegű?

- Nem, törzsőrmester úr: ez Švejkről, a derék katonáról szól.

- És mi okból olvassa ezt a könyvet mégis?

- Hát hogy még jobb katona legyen belőlem, és hogy még odaadóbban szolgáljam a hazámat, törzsőrmester úr.

- Meglátásom szerint egy gépkarabéllyal végzett anális behatolás többet használna Önnek.

Szólj hozzá!

Címkék: katona balkáni mentalitás Szerbia és Montenegró Katonasága