Pannonanizáló Balkánaán

Délről hegy, Keletről folyó, Északról betonút, Nyugatról temető.
Lejönni, átkelni, továbblépni, megállapodni.

Médiapartner

autonomia_autonomija_info.jpg

Facebook-oldal

A bloggerről

PRESSBURGER CSABA (1976) újságíró, publicista, kritikus.
A szerző riportjai, interjúi, kritikái és publicisztikai írásai a PRESSBURGER.ORG honlapon olvashatóak.

Utolsó kommentek

Naptár

március 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Kussolás és hozsannázás

2019.03.15. 11:13 pressburger

Március 15. – a magyar sajtó napjára

jun_cen.jpgTapasztalatom szerint a sajtó szabad, a magyar és a szerb nyelvű sajtó egyaránt. Azt tapasztalom, hogy az újságírók megírhatják, elmondhatják a politikával kapcsolatos véleményüket, kutatják a hatalom korrupciógyanús ügyeit, az interjúik nem „alákérdezősek”. Mindezen tapasztalataim okán akár csodálkozhatnék is, hogy miért minősíti le immáron több évre visszamenően mind a szerbiai, mind a magyarországi sajtószabadság helyzetét a tekintélyes Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet. (A 180 országot tartalmazó globális ranglistáján három év alatt Magyarország 6, Szerbia 17 helyezést rontott, és jelenleg a 73., illetve a 76. helyet foglalja el.)

Csodálkozhatnék, de nem csodálkozom, mert tisztában vagyok vele, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatos közvetlen tapasztalatom csalóka. Csalóka, mert eleve nem olvasok, nem nézek, nem hallgatok (rendszeresen) olyan médiumokat, amelyek nem szabadok. A baj azonban az, hogy ezt nem teszi, nem teheti meg mindenki – egyrészt a berögződött médiafogyasztási szokások, másrészt a korlátozott anyagi lehetőségek, harmadrészt a manipulatív médiatér hatásai miatt.

Az imént említett sajtószabadsággal kapcsolatos tapasztalatom persze kizárólag a tartalmi vonatkozásokkal hozható összefüggésbe. Ha nagyon szemellenzősen tekintenék a sajtóra, az akkor is szemet szúrna, hogy egyre kevesebb médiumban egyre kevesebb újságíró politikai véleményével, oknyomozó riportjával, interjújával találkozom. Ez pedig akkor is árulkodó jel volna, ha nem tudnám, hogy

miként számolja fel és lehetetleníti el a kritikus hangú médiumokat a hatalom, és ezzel párhuzamosan miként tömi ki pénzzel, látja el paripával és fegyverrel a hozzá hű propagandistákat, cenzúralovagokat és fegyverhordozókat.

A szabad sajtó Magyarországon és Szerbiában is lényegében az internetre költözött. Van még-egy két hagyományos sajtóorgánum vagy kisebb szerkesztőségi egység, amely valamiképp fenn tudja tartani magát és még őrzi a szabadságát, de a politikai hatalom teremtette egyenlőtlen piaci verseny közepette csak egy viszonylag szűk réteget képes megszólítani.

Nincs ez másként szűkebb közösségünk, a vajdasági magyar közösség sajtója tekintetében sem. Sőt, megkockáztatom, esetünkben a helyzet még lesújtóbb, ráadásul a médiafogyasztói réteg is eleve szűkebb és egyre inkább szűkül, tehát az egyenlőtlen piaci feltételek itt még kevésbé kínálnak viszonylag stabil túlélési lehetőséget.

A Magyar Nemzeti Tanács, a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzata, amely alapítói és társalapítói jogokkal rendelkezik mind az írott, mind az elektronikus sajtóban, teljes mértékben átengedte a médiumok informális irányítását a Vajdasági Magyar Szövetség struktúráinak. A vajdasági magyar médiastratégia – amely rengeteg kívánnivalót hagyott maga után, de legalább fölvázolt valamiféle távlati elképzeléseket – immáron három éve lejárt, és szó nincs arról, hogy esetleg készülne az új stratégiai dokumentum, amelynek szelemében születnének az MNT döntései és cselekvési tervei.

Az MNT-ben a média helyzete nincs napirenden, hiszen minden olajozottan működik: érkeznek a forintmilliárdok Magyarországról, új székházat lehetett belőlük építeni Szabadkán a Pannon RTV-nek, tatarozni lehetett belőlük a Magyar Szó igencsak rozoga épületmonstrumát Újvidéken és a Hét Nap szerkesztősége is sokkal jobb körülmények között készítheti immár a lapot a Magyar Ház nevezetű üvegpalotában. Ám mindennek megvan az ára, ez pedig a kussolás és a hozsannázás szerencsétlen párosítása. Nem vagyok rendszeres fogyasztója egyik fent említett médiumnak sem, ezt már az írásom elején sejtetni engedtem, de azért hébe-hóba, egy-egy jelentősebb közéleti-politikai esemény alkalmával belekukkantok, hogy meggyőződjem róla, vajon hogyan tudósítottak, tudósítottak-e egyáltalán az adott eseményről, kiket szólaltattak meg, miről kérdeztek. És a tapasztalatom évek óta változatlan:

a VMSZ ajnározása, a vajdasági magyar hatalmi elithez kötődő kellemetlen vagy egyenesen botrányos ügyek elhallgatása vagy kimagyarázása folyik, a kritikus hangot megütő értelmiségiek úgyszólván tiltólistára vannak téve, politikát érintő provokatív kérdéseket legfeljebb a muszájból – pl. választási kampány idején – megszólaltatott ellenzékieknek tesznek fel, vitasorozatok, vitaműsorok pedig egyáltalán nincsenek.

Ma már meg se próbálják ideologizálni a fennálló helyzetet, mint még pár éve tették, amikor közösségi érdekre, magyar szellemiségre hivatkozva védték egyesek a sajtót a szabadság mételyétől. Informális csatornákon történik minden:

odaszólnak, letiltanak, kitiltanak, benyomnak – a szerkesztők és újságírók pedig ellenállás nélkül engedelmeskednek.

Nem számít a hitelvesztés, és hogy a népességfogyásnál is gyorsabban ütemben fogynak az olvasóik, nézőik, hallgatóik, elvégre ezeknek a médiumoknak a fennmaradása nem függ az ilyesféle bagatell mutatóktól, ráadásul ezeket mindig lehet sminkelgetni is (ha bárki is ad még az efféle látszatra).

Egyáltalán: a sajtó sem számít már, csak a propaganda, hogy a berögződött médiafogyasztási szokásokkal, korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező, még meglevő kisszámú közösség minél hatásosabb beöntést kapjon.

(A felhasznált illusztráció Jun Cen műve.)

Szólj hozzá!

Címkék: március 15. sajtószabadság magyar nemzeti tanács riporterek határok nélkül vajdasági magyar szövetség

Švejki válasz a balkáni mentalitásra

2019.02.17. 19:16 pressburger

vojnik_pressburger.jpgKét kedves kollégám is megosztott a napokban egy-egy történetet a Facebookon, amelyek arról szóltak, hogy szembejött velük a nyers balkáni mentalitás. Először mindketten kulturáltan igyekeztek viszonyulni hozzá, ám ez hatástalannak bizonyult: az efféle mentalitás immunis az ilyesmire – nagyjából ez volt mindkét poszt végkövetkeztetése. Ám míg az egyiküknél a kulturált első nekifutást nem követte második (csak néma bosszankodás), addig a másik esetben a kolléga nem hagyta annyiban a dolgot, és maga is nyersre váltott, ami meg is hozta az eredményét.

Észak-Bácskában nőttem fel, túlnyomórészt magyar környezetben, így kevés kapcsolatom volt a nyers balkáni mentalitással, nem ismerkedtem meg a hozzá rendelhető nyelvi regiszterrel sem, és erre később sem került sor, amikor Újvidékre, immár egy többségi szerb közegbe kerültem, hiszen egyetemista (értsd: intellektuális) körökben mozogván legfeljebb indirekt módon találkoztam a fentebb aposztrofált mentalitással és regiszterrel.

Ám 27 éves koromban, az addigi életpályám felől nézve, egy teljesen értelme(zhete)tlen kitérő következett: besoroztak Szerbia és Montenegró Katonaságába. És hirtelen a maga legmasszívabb brutalitásával rontott rám a Nyers Balkáni Mentalitás.

Mondanom sem kell, nem voltam kellőképp felvértezve ellene. Kezdetben béna kacsaként viseltem a hullámveréseit. Nem csoda hát, hogy tanári diplomám dacára a hierarchia legaljának számító konyhai edénymosodába, az ún. džubajába osztottak be, ahol hajnaltól napestig, megállás nélkül méterszer méteres kondérokat mosogattam gumicsővel, ahonnan moslékot hordtam a disznóknak, ahova ezerszám dobálták be a félig megrágott virslijeiket és a lemoshatatlan nyomot hagyó mustáros tányérjaikat a gušterok.

Szimpla hülyének néztek ugyanis.

Aztán, stílszerűen, Jaroslav Hašek Švejkjét kezdtem olvasni, és egycsapásra megvilágosodtam. E derék katona-regényhős lett „odabenn” a példaképem, aki a válogatott durvaságokra és objektíve megalázó helyzetére derűvel reagál, szándékolt bolondériájának köszönve pedig megúszik sok kellemetlenséget, és közben még jól is szórakozik azon, hogy mennyire bosszantja s egyúttal letaglózza viselkedésével a feletteseit. Elkezdtem hát ezt a magatartást követni, némi intellektuális humorral fűszerezve. Szerintem működött – működik ez is, kedves kollégák, próbáljátok ki!

img_20190217_124844_1.jpgPrimeran vojnik Pressburger čita beletristiku, dok bagra lenčari.

Az elmondottakat négy párbeszédfoszlánnyal kívánom illusztrálni – eredeti szerb változatban és nyomdafesték-kompatibilis magyar nyersfordításban.

***

- Prcaš ti nešto, vojniče?

- Prcam žensko, gospodine poručniče.

- Ma nemoj da lažeš, pederčino jedan.

- Daleko bilo, gospodine poručniče, nikada ne bih lagao istaknutim ličnostima kao što ste Vi.

- Ma idi u kurac.

 

- Szokott Ön szeretkezni, közlegény?

- A szívem hölgyével, főhadnagy úr.

- Ugyan, ne füllentsen ekkorát, szerintem Ön a saját neméhez vonzódik!

- Isten ments, uram, sohasem hazudnék olyan kiemelkedő személyiségeknek, mint Ön.

- Távozhat!

***

- Da mi klonja bude čista kao...šta? Koja jebena reč fali ovde, vojniče?

-Jel’ „kao suza”, gospodine zastavniče?

- Ma jok! „Kao picino oko”, razumeš, vojniče?

- Krasna formulacija! Ako mi dozvolite jednu opasku: vi ste najveći pesnik u celoj četi, gospodine zastavniče.

- Ma goni se u tri pičke materine, da ti ne oderem kožu.

 

- Úgy ragyogjon minden, mint a…nos, vajon mely szóval egészíthető ki e hasonlat, közlegény?

- Talán a harmatcseppre tetszik gondolni, uram?

- Dehogyis, közlegény, a női szeméremajkakra, megértette?

- Mily gyönyörű megfogalmazás! Szabadjon megjegyeznem: Ön a századunk legnagyobb költője, zászlós uram.

- Most jobban teszi, ha továbbáll, különben nem állok jót magamért.

***

- Ma koji ti je kurac, reci bre, kada ti je slava, pa da te tada oteram kući.

- Ali mi katolici nemamo slavu, gospodine kapetane.

- Kako, bre, nemate, svi je imamo. Probaj da se setiš, jebo te ćaća da te jebo. Đurđevdan ili Sveta Petka ili...

- Pa biće da je Đurđevdan. Da, ako bolje razmislim, to mi zvuči nekako poznato, gospodine kapetane.

- To, vojniče! I nemoj da mi više praviš probleme.

- Ni u snu, gospodine kapetane.

 

- Közölné, kérem, mikor ünnepli Ön a családi védőszentet, hogy akkor eltávot kaphasson?

- De uram, nekünk, katolikusoknak nincs családi védőszentünk.

- Miként lehetséges ez, hiszen mindnyájunknak van. Gondolkozzon, kérem, eszébe fog jutni: Sárkányölő Szent György vagy Szent Paraszkéva nagyvértanú vagy…

- Nos, talán Szent György, igen, ha jobban belegondolok, ez a Sárkányölő ismerősnek tűnik.

- Mondtam én, közlegény, hogy eszébe fog jutni. Gond egy szál se!

- Nincs, bizony, százados úr.

***

- Koje govno ti je to u kaseti, vojniče?

- To se zove knjiga, gospodine stariji vodniče.

- Ma kakva jebena knjiga, bre? Neki porno materijal, a?

- Ne, gospodine stariji vodniče, to je knjiga o dobrom vojniku, Švejku.

- A što to čitaš, majkumu?

- Pa da postanem još bolji vojnik i da još odanije služim svoju otadžbinu, gospodine stariji vodniče.

- Bićeš ti bolji vojnik, čim ti gurnem kalašnjikov u dupe.

 

- Nini, mi a szösz az ott a szekrénykéjében, közlegény?

- Jelentem, könyv, törzsőrmester úr.

- Aztán miféle könyv? Talán amolyan erotikus jellegű?

- Nem, törzsőrmester úr: ez Švejkről, a derék katonáról szól.

- És mi okból olvassa ezt a könyvet mégis?

- Hát hogy még jobb katona legyen belőlem, és hogy még odaadóbban szolgáljam a hazámat, törzsőrmester úr.

- Meglátásom szerint egy gépkarabéllyal végzett anális behatolás többet használna Önnek.

Szólj hozzá!

Címkék: katona balkáni mentalitás Szerbia és Montenegró Katonasága

1996/97, te csillag

2019.01.20. 22:52 pressburger

Nem tudok azonosulni a Belgrádban zajló tüntetésekkel, és ez bánt. Pedig egy velejéig romlott, autokratikus, paternalista és populista rezsim ellen vonulnak az utcára tízezrek már hetek óta.

1od5miliona.jpg

Ahhoz, hogy érzékeltetni tudjam finnyásságom okait és ne csak száraz érvekkel hozakodjam elő, vissza kell utalnom egy 22 évvel ezelőtti eseménysorra. 1996 novemberében a Milošević-rezsim ellenzéke (Együtt koalíció) elsöprő győzelmet aratott a helyhatósági választásokon minden nagyobb szerbiai városban. Legalábbis erről tanúskodtak az előzetes, nem hivatalos eredmények. A később közzétett hivatalos eredmények azonban teljesen mást mutattak: nyilvánvalóvá vált, hogy a választásokat elcsalták, a jegyzőkönyveket meghamisították, ahol pedig ezt nem tudták nyélbe ütni a rezsim emberei, ott szabálytalanságokra hivatkozva, bírósági úton nyilváníttatták érvénytelennek az ellenzéknek kedvező választási eredményeket.

beograd_je_svet.jpeg22 years challenge

Előbb Nišben, majd Belgrádban és az ország többi nagyvárosában is mindennaposakká váltak a tüntetések. Az ellenzék követelte a jussát, az autonómiájukra kényes egyetemi hallgatók pedig a pártoktól függetlenül demonstrálva követelték az igazságot és annak érvényesítését.

Újvidéken voltam egyetemista akkoriban, és egészen természetesnek éreztem, hogy ott legyek a tüntető társaim közt. Pontosan tudtuk, miért vonulunk nap mint nap az utcára, hihetetlen energia fűtött mindenkit, az utcákon felénk áramló össznépi támogatás pedig sokszor igazi katarzis volt.

Ott és akkor se többet, se kevesebbet nem akartunk elérni, mint a csalás elismerését és a valós választási eredmények érvényre juttatását.

Miután ez – a hazai és nemzetközi nyilvánosság nyomására – megtörtént, vége szakadt a tömeges demonstrációknak. Győztünk! És ha az ellenzéki pártok képesek lettek volna megőrizni az egységes fellépésüket a soron következő köztársasági választások előtt is, akkor talán a Milošević-rezsimnek is előbb vége szakad.

Sok mindenben különbözik persze a mostani helyzet a 22 évvel ezelőttitől. Például nem csalták el magát a választást sem 2016-ban, sem az államfőválasztást egy évvel később. Persze beszéltek az emberek mindenféle furcsaságokról, voltak ilyen-olyan gyanús dolgok, de tömeges, szisztematikus csalásról, mindent megmásító cselekménysorozatról senki nem tudott beszámolni; az uralkodó pártok pedig stabil, megkérdőjelezhetetlen hatalomra tettek szert – az ellenzék aktív részvétele mellett, ami nagyon fontos körülmény.

Az ellenzéknek ugyanis minden oka meglett volna rá, hogy bojkottálja a hatalmi visszaélések miatt finoman szólva is egyenlőtlen esélyek jellemezte általános megméretést, vagy akár a későbbi elnökválasztási folyamatot. Ehelyett azonban belementek a „játékba” – és veszítettek. Nem kicsit.

Mindezt figyelembe véve politikailag igencsak problematikusnak tekintettem már az államfőválasztás után tavalyelőtt kirobbant tüntetéssorozatot is, még ha társadalmilag vagy lélektanilag nagyon is érthető volt: mintegy Vučić első körös győzelme volt az utolsó csepp a pohárban az elkeseredett tömegek, legfőképp a kilátástalansággal szembesülő fiatalok számára.

A mostani 1 az 5 millióból szlogennel meghirdetett, heti rendszerességgel megrendezett tüntetéseknek is lehet társadalmi vagy lélektani igazoltsága, és ilyesformán még szimpátiával is tekintenék a megmozdulásra. A zsigeri lázadás sok esetben őszintébb és hatékonyabb is, mint a racionalizált tiltakozás.

Csakhogy a korgó gyomroktól, a fojtogató légkörtől és a véres ingektől kezdi Koszovó „ellopni a show-t”.

Vagyis az életszerű, húsbavágó problémák helyét egyre inkább a nemzeti narratíva veszi át a tüntetéseken, és ebből csak a szélsőjobb profitálhat, a tüntetések pedig óhatatlanul elveszítik össznépi lázadás-jellegüket – ha egyáltalán volt ilyenjük valaha is.

Igencsak lesújtó, hogy az ellenzéki pártok és/vagy a tüntetések szervezői alternatív népjóléti program megfogalmazása helyett a kizárólag az érzelmek felkorbácsolására alkalmas, de teljesen meddő Koszovó-kérdéssel hozakodnak elő, megoldást nem kínálva, viszont olyan retorikát alkalmazva, hogy az a szélsőjobbnak tessen. Mindeközben pedig egy másik autokratánál, Putyinnál próbálnak bevágódni.

Egyébként egy nappal a Putyin-látogatást követően Újvidéken is volt tüntetés. Fontolgattam is hosszasan, hogy menjek vagy ne menjek. Az előzményeket ismerve azonban finnyásságom sehogy se akart szűnni. (Végül egy vis maior mentett fel a döntés alól.) Az 1996/97-es tüntetések túlságosan is fénylő csillagként ragyog még mindig az emlékezetemben.

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés 1996/97 1od5miliona

Vajdasági Magyar Legjava 2018

2018.12.30. 18:19 pressburger

top10.jpgA tavalyi nekibuzdulásomon felbuzdulva, az idén is sommázom az évet. Ami itt következik tehát, az egy végtelenül szubjektív, igazságtalanul hiányos és maximálisan hevenyészett „Top 10”, vagyis az én személyes sikerlistám, a számomra pozitív értelemben legmeghatározóbb, legjobb vajdasági magyar közéleti, kulturális történésekkel, teljesítményekkel és termékekkel – időrendben és nem fontossági sorrendben.

1. Megjelent Losoncz Alpár A hatalom(nélküliség) horizontja – Hommage á Új Symposion című tanulmánykötete – A kultikus Új Symposion folyóirattal és a Symposion-mozgalommal meglepően kevés kötet foglalkozik. Losoncz Alpár a Symposion harmadik nemzedékének egykori tagjaként, a bennfentes hitelességével szólal meg a majd 400 oldalas kötetben, társadalomtörténeti összefüggésekbe állítva a Symposion-történetet és felvázolva a folyóirat néhány meghatározó alakjának portréját.

Losoncz Alpárral a Klein House-ban beszélgettem a kötete kapcsán, elsősorban az Új Symposion folyóirat harmadik nemzedékének 1983-as menesztésére fókuszálva. Ez volt az utolsó ilyen beszélgetős est Szabadka (sajnos immár csak egykori) legjobb helyén.

2. Megjelent és vírusként terjedt Kocsis Árpád Szelíd kérelem című cikke – Az Autonómia véleményportálon közölt rövid írás alig pár óra alatt behálózta az internet magyar szegletét. Nemcsak a vajdasági Autonómián olvasták el több ezren, de azokon a jóval több olvasót vonzó magyarországi és romániai oldalakon is, amelyek átvették az írást. Az emberségességért folyamodó cikk mellbevágóan szokatlan hanghordozásával korbácsolta fel a menekültügyet övező militáns retorikától elcsigázott nyilvánosságot.

3. Az Újvidéki Színház kapta a legjobb előadás díját – A legelismertebb magyar színikritikusokból álló Színházi Kritikusok Céhe immár 40. alkalommal ítélte oda a díjait. Az Alekszandar Popovszki rendezte, Danilo Kiš regénye nyomán készült Borisz Davidovics síremléke című előadás volt a kritikus szakma eminensei szerint az előző évadban a Kárpát-medence legjobb magyar nyelvű, hivatásos színházi produkciója.

boris_davidovics.jpgRészlet a Borisz Davidovics síremléke című előadásból (Srđan Doroški fotója - uvszinhaz.com)

4. Megjelent Danyi Zoltán A dögeltakarítók című regénye németül – Magyar író számára az út a világhírnév felé a német nyelvterületen keresztül vezet. Ezért már önmagában is óriási jelentőséggel bír az utóbbi évek egyik legfontosabb vajdasági magyar regényének, a délszláv háborúk személyes, poszttraumatikus feldolgozását kínáló műnek a német nyelvű fordítása (Terézia Mora munkája), amely az egyik vezető európai kiadónál, a Suhrkampnál látott napvilágot. Danyi idei irodalmi kitüntetései, a Mészöly Miklós-díj és a Déry-díj már szinte csak ráadásnak számítanak.

5. Vickó Árpád kapta a Balassi Műfordítói Nagydíjat – Az Újvidéken élő műfordító több mint nyolcvan kötetnyi szépirodalmi művet ültetett át eddig szerb nyelvre. Munkásságának köszönhetően ismerkedhetett meg a szerb/délszláv anyanyelvű közönség többek között Esterházy Péter, Kertész Imre, Konrád György, Lovas Ildikó, Petri György, Végel László és Tolnai Ottó életművével. Vickó Árpád a második, aki ebben a tavaly alapított magyar állami kitüntetésben részesülhetett.

Vickó Árpád beszéde a Balassi Műfordítói Nagydíj átadásán - Litera | Az irodalmi portál

a fordítás alapjaiban véve létszükséglet is - különösen a kis nyelvi közösségek számára, és különösen most, amikor előtérbe kerülnek és fokozatosan felgyorsulnak a különböző integrációs folyamatok, amelyek azt a látszatot sugallják, hogy csak egy világkultúra létezik. - A Balassi műfordítói nagydíjas Vickó Árpád, szerb műfordító beszéde.

6. Diák Oscar-díjat nyert Kovács István Ostrom című kisfilmje – A fiatal zentai rendező Szarajevó ostroma idején játszódó filmjét 1582 benevezett alkotás közül választotta ki az Amerikai Filmakadémia. (Diák Oscar-díjat eddig egyetlen magyar alkotó nyert: Böszörményi Zsuzsa, 1991-es diplomafilmjével.) Kovács István 23 perces produkciója ezzel jogot szerzett az Oscar-díjért folyó versenyben való részvételre is. 

7. Megjelentek Gyurkovics Virág tényfeltáró riportjai a Vajdaságban leosztott magyar állami pénzekről – Ahol Atlasz-hegységnyi pénzt osztogatnak, ott mindig vannak gyanús ügyletek és egyéb furcsaságok. A szabadkai újságíró Vajdaságból egyedüliként foglalkozott komolyabban a Prosperitati Alapítvány pályázatainak hatásmechanizmusával, valamint a topolyai „fociakadémiára” költött forintmilliárdok hasznosulásának kérdésével.

8. Losoncz Alpár filozófus, egyetemi tanár akadémikusi címet szerzett – Ahhoz, hogy érzékeltessük, mit jelent bekerülni a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiába (SANU), íme néhány adat: a 177 éve fennálló testületnek eddig összesen 1468 tagja volt (beleértve a rendes, a levelező, a tiszteletbeli és a külső tagokat is). Az elmúlt évtizedekben a tagság 150 fő körül alakult. Az idén novemberben 14 levelező és négy külső tag felvételéről döntöttek, 16 eddigi levelező tag pedig rendes taggá vált. Az újonnan felvett tagok között van Losoncz Alpár is, aki Várady Tibor jogászprofesszor és Bálint Béla orvosprofesszor mellett a harmadik vajdasági magyar tagja a SANU jelenlegi összetételének.

eszmetortenet2.jpg9. Megjelent A vajdasági magyarok politikai eszmetörténete és önszerveződése 1989-1999 című tanulmány- és interjúkötet – A Losoncz Márk és Rácz Krisztina szerkesztette kiadvány túlnyomórészt azoknak az előadásoknak a szerkesztett, kibővített változatát öleli fel, amelyek a tavalyi, hasonló címmel megtartott újvidéki konferencián hangzottak el. Ezekhez a tanulmányokhoz társul még a Csorba Bélával, Kasza Józseffel, Várady Tiborral, Hódi Sándorral, Vékás Jánossal és Balla Lajos–Lacival készített mélyinterjú.

10. Megtartották A vajdasági magyarok eszme- és politikatörténete (1945-1989) című konferenciát – A előző pont alatt említett tavalyi konferencia folytatásának is tekinthető ez a Temerinben megszervezett tanácskozás, amelyen fiatal társadalomkutatók mutatták be a második világháború utáni időszak egy-egy szegmensét a vajdasági magyarok vonatkozásában. Noha messze nem nyújthatott teljes keresztmetszetet az adott korról és tárgyáról a konferencia, azért számos vakfoltot sikerült eltüntetnie.

Szólj hozzá!

Címkék: vajdasági magyar Kocsis Árpád Kovács István Új Symposion Újvidéki Színház Danyi Zoltán Losoncz Alpár Vickó Árpád Diák Oscar-díj Gyurkovics Virág SANU Losoncz Márk Rácz Krisztina

Egy bizonyos szint fölött nem migráncsozunk

2018.11.18. 18:34 pressburger

magyar_mozgalom_jegyzetek.png

Nem mentem szavazni november 4-én a nemzeti tanácsi választáskor, pedig szavazhattam volna, hiszen szerepel a nevem a magyar választói névjegyzéken.

A döntésem oka egyszerű: megbizonyosodtam róla, hogy mind a Vajdasági Magyar Szövetség (értsd: Magyar Összefogás), mind a Magyar Mozgalom ugyanazt az álláspontot képviseli a magyar nyilvánosság központi kérdését illetően. A menekültekkel való xenofób riogatás, valamint az ezzel összefüggésben felbukkanó sorosozás pedig olyan vörös vonal számomra, amelynek áthágása fölött nem vagyok hajlandó szemet hunyni.

Mielőtt megjelent volna a Magyar Mozgalom hivatalos Facebook-oldalán az Egy baj van a gyógyszerekkel – messzire gurulnak című ominózus jegyzet – amely döntő szerepet játszott a távolmaradásomban – azt latolgattam, hogy a Magyar Mozgalomra szavazok. Nem azért, mert éppenséggel annyira elnyerte a tetszésem a választási programja (bár legalább voltak benne konkrétumok a jövőre nézve, nem úgy, mint a Magyar Összefogáséban), nem is azért, mert annyira makulátlan nevek szerepeltek a jelöltlistáján (bár talán több volt közöttük az olyan személy, akivel szívesen meginnék egy sört, mint ahány olyan, akire a kutyámat se bíznám rá), hanem egyszerűen azért, mert úgy gondolom,

a mindenkori hatalomnak szüksége van egy erős, ütőképes ellenzékre, amely kordában tartja őt, amennyire tudja, fékezi a mindenhatóság képzetétől megittasult tevékenységét, szisztematikusan vadássza az elkövetett hibáit, felhívja a nyilvánosság figyelmét, ha szabálytalanságokat, korrupciót, etikátlanságot észlel a rendszer működésében.

És minél több tagja, képviselője van egy ellenzéki tömörülésnek, annál hangosabban hallathatja a hangját, annál erőteljesebben tudja artikulálni az elképzeléseit, annál sikeresebben tud opponálni, korrigálni, fékezni és ellensúlyozni.

Ellenzék alatt pedig az MM-et értem, hiszen a Mozgalom ellenzékben maradása kezdettől fogva eleve elrendeltnek volt mondható. Aki egy kicsit is jártas a vajdasági magyar politikában, semmiképp sem hihette, hogy az MM-nek van esélye átvenni az Atlasz-hegységnyi pénzről diszponáló, a magyarországi és a szerbiai hatalmi struktúrába is bebetonozott, kiterjedt infrastruktúrával és mindenkor mozgósítható káderállománnyal rendelkező VMSZ-től (MÖ-től) a hatalmat – választói elégedetlenség, düh, frusztráltság ide vagy oda. Így aki az MM-re szavazott, azzal a tudattal tehette ezt, hogy szavazatával az ellenzéket erősíti. Én sem azzal a reménnyel szavaztam volna az MM-re, hogy akár elméleti esélye is volna a győzelmének.

Mindazonáltal, hogy a döntésemet meghoztam, senkit sem biztattam absztinenciára, nem agitáltam a távolmaradás mellett. A Családi Körben is csak azért mondtam el az álláspontom, mert kérdezték. Próbáltam tiszteletben tartani azt, hogy esetleg nem mindenkinek ugyanaz, illetve ugyanott húzódik a vörös vonala.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy a Magyar Nemzeti Tanács hatásköre mely területekre terjed ki, és hogy a menekültválság, illetve a Soros-terv nevű fantazmagória kezelése nem tartozik ide. Ám nem tudok egyszerűen csak legyinteni a menekültek betelepítésével való riogatásra, mondván: ez csak marketingfogás, kampány idején elmegy az ilyesmi, a Soros zSoldosainak titulált MM-esek – emberi gyarlóságból talán – egyszerűen nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy le ne üssék a VMSZ-hez, minden bizonnyal, semmilyen szálon nem kötődő ismeretlenek ellenplakátkampányának magas labdáját.

Nem, ilyet nem lehet csinálni. Fasisztoid retorikát semmilyen körülmények között nem lehet, nem szabad alkalmazni, mert ez teljes hitelvesztést eredményez – az én szememben mindenképpen, de hiszem, hogy sokakéban. Mint szorzáskor: bármekkora is a szorzandó, ha nulla a szorzó, az eredmény nulla lesz.

A Magyar Mozgalomnak be kellene látnia, hogy a VMSZ-t nem lehet jobbról előzni, egészen a pálya széléig le van uralva a jobb térfél. Miként a Fidesz, úgy az őt másoló VMSZ (MÖ) sem hagyott teret a széljobbos gondolatoknak. Az MM-nek le kellene mondania arról a stratégiáról, hogy „népszerű” széljobbos témákkal próbál elcsenni néhány szavazatot a VMSZ-től, de ugyanakkor megpróbálja megtartani progresszív, szabadságharcos arculatát. Nem fog menni. Nem ment.

Egy „néppárt”, mint amilyen a Fidesz, vagy nálunk kicsiben a VMSZ, ezt a Janus-arcúságot el tudja játszani, hiszen más mechanizmusok működtetik, mint a kis pártokat: az érdekösszefonódások, az üzleti és munkahelyi függő viszonyok felülírják az ideológiai elkötelezettségeket. Egy páréves, pozíciókkal és anyagi eszközökkel nem rendelkező politikai szervezet viszont csak akkor rúghat labdába, ha markáns irányvonalat képvisel; nem lehet rögvest gyűjtőpárttá válni, jobbról is, balról is szavazatokat remélni, különösen akkor nem, ha már alig van hely a nap alatt egy új párt/politikai szerveződés számára.

Ha a nemzeti tanácsi választásokon elszenvedett vereség (mert, valljuk be, a 35-ből megszerzett 5 mandátum nagyon messze van a faltól, amit át kellett volna törni) nem súlyosbítja az MM lépten-nyomon tetten érhető hitevesztettségét, demoralizáltságát, hanem, épp ellenkezőleg, felrázza egy kicsit a társaságot, s egy aktívabb és kreatívabb politikai szerepvállalással párosuló markánsabb ideológiai elköteleződést eredményez, akkor a négy év múlva megtartandó nemzeti tanácsi választáson még akár meglepetés is születhet.

E gyakorlatot lehetne egy népszerű Esterházy-idézettel kezdeni, miszerint „egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá”, és bocsánatot kérni, amiért ez a „bizonyos szint alá süllyedés” mégis megtörtént, majd sürgősen visszavonni a migráncsozó jegyzet állításait.

2 komment

Címkék: nemzeti tanács migráns Vajdasági Magyar Szövetség Magyar Mozgalom Magyar Összefogás