Pannonanizáló Balkánaán

Egy dolgot nem értek. Miért ünnepli fényes győzelemként a Vajdasági Magyar Szövetség azt, hogy mintegy 20 000 szavazattal kevesebbet kapott, mint a 2012-es köztársasági parlamenti választáson?

Legalábbis Pásztor István, a VMSZ elnöke 2012 májusában, három nappal a választásokat követően komoly arccal kiállt a nyilvánosság elé, és azt mondta, hogy meglopták őket:

„A vasárnap éjszakai és hétfői adatok értelmében 91 400 szavazatot szereztem a köztársasági elnökválasztáson, ez a szám mostanra furcsamód 63 262-re csökkent. Amikor ezt az eredményt a bizottság közzétette, a topolyai, kishegyesi, szabadkai és magyarkanizsai szavazólapokat tartalmazó zsákok még Szabadkán voltak. Köztársasági szinten két nap alatt 95 375-ról 67 841 szavazatra csökkent teljesítményünk. Az első szavazatszám értelmében hét köztársasági parlamenti mandátum járt volna pártunknak, így már csak öt. Tartományi szinten vasárnap éjfél előtt 20 százalékos szavazatfeldolgozás után közölték, hogy a VMSZ a voksok 6,4 százalékát szerezte meg, 100 százalékos feldolgozottság után most pedig azt állítják, hogy csupán a szavazatok 6,15 százaléka a miénk – összegezte Pásztor.”

Szóval, ha Pásztor továbbra is azt állítja, hogy mintegy 30 000 szavazatot elloptak a pártjától 2012-ben – márpedig ebbéli meggyőződését a Népszabadságnak adott minapi interjújában megismételte és bűnvádi feljelentéssel nyomatékosította is –, akkor nem világos, hogy a mostani, 75 000 szavazatot miért ünneplik a párt berkeiben, hiszen az messze elmarad a 2012-es vélelmezett eredménytől, vagyis a 95 375 szavazattól.

A szerbiai választási kampány kezdete óta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nem szerepelt minden nap a Magyar Szó címoldalán, csak:

- február 1-2-án (szombat-vasárnap)
- február 3-án (hétfő)
- február 5-én (szerda)
- február 6-án (csütörtök)
- február 10-én (hétfő)
- február 14-én (péntek)
- február 15-16-17-én (szombat-vasárnap-hétfő)
- február 18-án (kedd)
- február 19-én (szerda)
- február 20-án (csütörtök)
- február 21-én (péntek)
- február 22-23-án (szombat-vasárnap)
- február 25-én (kedd)
- február 26-án (szerda)
- február 27-én (csütörtök)
- február 28-án (péntek)
- március 1-2-án (szombat-vasárnap)
- március 4-én (kedd)
- március 5-én (szerda)
- március 6-án (csütörtök)
- március 7-én (péntek)
- március 8-9-én (szombat-vasárnap)
- március 12-én (szerda) és a kampány utolsó napján, azaz holnap, március 13-án (csütörtök) – két fotón is.

MOST PEDIG SZAVAZZON:

Forrás: http://pdf.magyarszo.com/msz/list/55651687d35bdc7477608915d37772b97cf4a1aeb01f48d4ac1c2ae30ef82959-01edbf542cb6/2014/02

Természetesen nem hagy hidegen, amikor a Magyar Szó példányszámának alakulásáról olvasok, hiszen a lap példányszámának csökkenése volt az egyik állítólagos oka annak, hogy leváltottak. (A menesztésem utáni napokban derült ki, hogy éppenséggel növekedett a Magyar Szó példányszáma főszerkesztőségem utolsó öt hónapjában, de ez most mellékszál.)

A Magyar Nemzeti Tanács 2013. december 3-i ülésén elfogadták a vajdasági magyar tájékoztatási stratégia idei évi végrehajtásáról szóló beszámolót. A transzparens működésére olyannyira büszke MNT honlapján ugyan nem találtam meg a szóban forgó dokumentumot, de mivel az ülésről majd’ másfél újságoldalnyi cikkben számolt be a nemzeti tanács napilapja, az olvasók értesülhettek olyan részletekről is, hogy miként alakult a 2013-as év során a Magyar Szó példányszáma.

„A Vajdasági Magyar Médiastratégia idei végrehajtásáról szóló beszámoló a Magyar Szó Lapkiadó Kft.-vel indít. Kiderül, hogy az eladási mutatók legalább 20 százalékos növelését célzó program, elsősorban az alacsony példányszámú hétköznapi számok esetében, továbbra sem hozta meg a várt eredményt. Időszakonként ugyan jelentős pozitív kilengések is jellemzőek voltak, ugyanakkor az összesített adatok értelmében az év tíz hónapjában a Magyar Szó értékesítése nagyjából 6,5 százalékkal kisebb, mint tavaly ilyenkor” – írja a Magyar Szó december 4-i cikkében.

A lapeladás csökkenő tendenciájáról tanúskodik a Magyar Szó auditját végző ABC Srbija cégtől származó adat is. Az egyes auditált médiumok példányszámára vonatkozó adatokat az ABC Srbija előfizetéshez köti ugyan, ám nemrég az egyik kiadó internetes oldalán nyilvánosságra hozta más lapok példányszámának alakulását is, csak azért, hogy eldicsekedhessen saját sikereivel. A cikkben egész konkrét adatok láttak napvilágot a Magyar Szóra vonatkozóan is.

E szerint a havi átlagos eladott példányszám a következőképp alakult:

- február: 7947

- március: 7803

- április: 7503

- május: 7600

- június: 7264

- július: 6311

- augusztus: 7184.

Mármost gondolt egyet Varjú Márta főszerkesztő asszony, és a Magyar Szó december 7-i, hétvégi számában jól kioktatta Gerold László nyugalmazott egyetemi tanárt, aki a Pásztor István VMSZ-elnökkel készített, egy héttel korábban megjelent álinterjújának egyes állításaira reagált. (Mellesleg Varjú Márta ezzel a tettével vétett a sajtótörvény 57. szakaszának 4. bekezdése ellen, de ez most mellékszál.) Dörgedelmében a főszerkesztő asszony ezt írja: „…a Magyar Szót el is kell adni, a Magyar Szó meg kell, hogy feleljen – minden rossz ízű utalás és mondat ellenére, amit Gerold refelxiójában olvashattunk – az Olvasónak. És amíg ezt a Magyar Szó nem csökkenő, hanem stabil, sőt emelkedő példányszámmal tudja megtenni, addig joggal követelheti meg az alapvető tiszteletet még az olyan tökéletes suszertól is, mint Gerold László.”

Ha elfogadjuk, hogy Varjú Márta nem csak mint hipotetikus lehetőségről beszélt a Magyar Szó „nem csökkenő, hanem stabil, sőt emelkedő” példányszámát említve – habár a mondatszerkezet mást sugall –, akkor fölvetődik négy kérdés:

1. Ki hazudik: Varjú Márta, vagy az MNT által elfogadott beszámoló készítői és az ABC Srbija adatait idéző Color Press csoport?

2. Ki nézi hülyének a Magyar Szó olvasóit és egyáltalán a közvéleményt: az MNT bólogató jánosai, akik megszavaznak mindent, amikor föntről beintenek, függetlenül attól, hogy a szintén általuk meghozott stratégia céljait meg se közelítik az eredmények, vagy a Magyar Szó főszerkesztője, aki mellesleg annyira sem tiszteli az olvasóit, hogy odafigyeljen a *rossz ízű, *refelxió és *suszer szavak helyesírására?

3. Vajon milyen következtetést von le az MNT mint alapító abból, hogy az általa kinevezett főszerkesztő vagy a Magyar Szó által fizetett audit-céget idéző Color Press csoport és az MNT által elfogadott beszámoló szerzői nem mondanak igazat?

4. Vajon mikor érik meg az MNT korifeusaiban a gondolat, hogy Varjú Márta szeretné kezdeményezni saját felmentését?

Azért jó, hogy van a Magyar Nemzeti Tanácsnak egy Simon Erzsébet Zitája, akinek van mersze kimondani olyasmit is, amit a testület vezetői, szakbizottságának tagjai és szürke eminenciásai nem mernek, sőt, váltig tagadják, hogy ilyesmi akár csak megfordult volna a fejükben. Jelesül, hogy nem éppen úgy van az, hogy az újságíró csak úgy ukmukfukk, minden következmény nélkül elmondhatja a véleményét.

A Magyar Szónak nyilatkozó tájékoztatási tanácsos ugyanis „elgondolkodtatónak” tartja a tájékoztatási törvény tervezetének 54. szakaszát, melyet idéz is a lap: „Az újságírónak nem szűnhet meg a munkaviszonya, nem csökkenthető a szerződtetett bére, sem munkahelyi státusa azért, mert a tömegtájékoztatási eszközben valós állítást közölt, illetve állást foglalt vagy véleményt mondott, továbbá azért sem, mert álláspontját vagy véleményét a médiumon kívül, személyes állásfoglalásként közölte.”

„Mi ebben az elgondolkodtató?” – tenné föl magának a kérdést egy, a nyugati társadalmak valamelyikében nevelkedett jóember. „Hiszen ez csak természetes!” Ha pedig közölnénk az illetővel, hogy tájainkon ez egyáltalán nem ennyire természetes és magától értetődő dolog, legfeljebb annyit mondana: „Akkor viszont örvendetes, hogy ezt végre törvény mondja majd ki!”

Simon asszony viszont se természetesnek, se örvendetesnek nem tartja a véleményszabadság ilyetén való törvénybe iktatását, ehelyett a sajtó- és szólásszabadság sajátos definíciójával rukkol elő, ami hiánypótló bejegyzésként tankönyvbe kívánkozik:

„A sajtószabadság és a szólásszabadság a tények, illetve a tényeken alapuló hírek, információk, történések tárgyilagos közlését jelenti, ez pedig a közszolgálati médiaszolgáltatás alapvető követelménye. (…) A vélemény-újságírás más, nem hírközlés, nem tájékoztatás. A törvénytervezet viszont törvényes szintre emelné a személyes – tehát nem objektív, hanem kimondottan szubjektív – állásfoglalást, vélemény-nyilvánítást, talán még a minősítést is, méghozzá büntetlenül.”

Büntetlenül lehet majd véleményt mondani – hát ez valóban fölháborító! Immár nem lehet kirúgni vagy esetleg száguldó tudósítóvá lefokozni a szerkesztő-kommentátort, ha netalán valamelyik szent politikusról leírja vagy kimondja, hogy nagy nulla, hogy hordószónok vagy egészen egyszerűen: hülye. Mert hát ugye ez szubjektív ítélet, hiszen a nulla ovális alakú, a politikus meg objektíve inkább gömb; egyetlen tanúval sem bizonyítható, hogy hordóra állt volna, miközben a nemzet megmaradásáról szónokolt; az meg hogy hülye, orvosilag értelmezhetetlen diagnózis.

Akinek még voltak illúziói afelől, hogy az MNT a szabad sajtó nagy barátja és semmiféle veszélyt vagy fenyegetettséget nem jelent az általa alapított sajtóorgánumok szerkesztéspolitikájának függetlenségére nézve, annak illúzióit Simon Erzsébet Zita immár végérvényesen eloszlatta.

Kíváncsian várjuk a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének állásfoglalását, illetve az MNT elhatárolódó közleményét.

Nem ért teljesen váratlanul Józsa közlése, hiszen mandátumom két éve alatt folyamatos volt a súrlódás a Magyar Szó és az alapító, illetve a Magyar Szó és a vezérpárt egyes testületei, funkcionáriusai között. Nem egyszer konfliktussá fajultak a dolgok, de én mindvégig abban a hitben éltem, hogy ez egy teljesen természetes helyzet, úgymond a főszerkesztői funkció velejárója, hogy időnként nemet kell mondani az elvek, a főszerkesztői program és az újságírói etika mentén.