Nem ért teljesen váratlanul Józsa közlése, hiszen mandátumom két éve alatt folyamatos volt a súrlódás a Magyar Szó és az alapító, illetve a Magyar Szó és a vezérpárt egyes testületei, funkcionáriusai között. Nem egyszer konfliktussá fajultak a dolgok, de én mindvégig abban a hitben éltem, hogy ez egy teljesen természetes helyzet, úgymond a főszerkesztői funkció velejárója, hogy időnként nemet kell mondani az elvek, a főszerkesztői program és az újságírói etika mentén.
Folyamatos súrlódási pontot jelentett a kommentezés lehetősége a Magyar Szó honlapján. Többször kioktattak (az igazgatóbizottság egyes tagjai is), hogy ez egyáltalán nem szolgálja a szólásszabadságot, hiszen primitív beszólások teszik ki a kommentek túlnyomó részét, és a Magyar Szónak nem volna szabad, hogy egy ilyen tekintélyrombolást megengedjen magának. Én azzal érveltem, hogy a legkomolyabb sajtóorgánumok is lehetővé teszik cikkeik kommentezését, arra pedig nincs jogunk, de jogi formulánk se, hogy megítéljük, mi számít primitív butaságnak és mi bölcs gondolatnak. Amit tehetünk, hogy a trágár, személyiségi jogokat sértő, uszító megnyilvánulásokat – szabályzatunk értelmében – kimoderáljuk. A többi már cenzúra volna.
A kommentezés lehetőségének szavatolása mellett mindvégig kitartottam, mert úgy gondoltam – és úgy gondolom a mai napig is –, hogy ez hozzátartozott a véleménynyilvánítási szabadsághoz, függetlenül a viták színvonalától. Sajnos, immár csak múlt időben beszélhetünk erről a lehetőségről, ugyanis december 5-e óta nem lehet kommentezni a magyarszo.com-on. Az ok: átállás az új („tetszetősebb, frissebb, szebb”) honlapra, amely „hamarosan” indul. Már csak pár év.
A berzenkedés komment-ügyben különösen a nemzeti tanácsi választás idején volt erős. Hiszen noná, hogy egyes kommentezők elverték a port a VMSZ vezette Magyar Összefogás listán – mint ahogy a többi listát és listavezetőt is kiosztották az MÖ szimpatizánsai. Nincs ebben semmi rendkívüli, gondoltam. De a VMSZ-ben erről másként vélekedtek. Az első, nyilvános üzenet (fenyegetés?) komment-ügyben a választást követő Pásztor-interjúban hangzott el: „A fórumokon olyan mocsok jelent meg, amit az az érzésem, hogy nem véletlen engedett a Magyar Szó a világhálóra, hanem szándékosan. De hát valószínű, hogy majd ezzel is szembesülni kell.”
A másik súrlódási pont a VMSZ folyamatos „ajánlkozása” volt. Nem osztogatott senki parancsokat, engem közvetlenül soha nem hívott föl egyik VMSZ-es vagy MNT-s vezető se, hogy ezt vagy azt meg kell írnunk, vagy éppen el kell hallgatnunk. Nem. Ők csak ajánlkoztak, de ezt is „alacsonyabb szinteken” intézték. X.Y. úr „szívesen nyilatkozna” a Magyar Szónak Z-ügyben; G.A. úr megy X-be minibusszal, „beférne” a Magyar Szó újságírója és fotósa is; minden héten sajtótájékoztatót tartunk „aktuális kérdésekről” stb. Nos, szelektáltunk, és nemritkán tapintatosan elhárítottuk vagy ignoráltuk az „ajánlkozást”, amivel nem arattunk különösebb sikert VMSZ-es berkekben. A legnehezebb a szalonújságíróink kezelése volt, de erről már írtam.
A legjelentősebb konfliktusokról külön-külön is szólok majd, most csak felsorolom őket:
- a laptanács-ügy
- a Napról napra az MNT-vel rovat
- az elvetélt Tiszavidék-melléklet
- a jegyzetíró Szerbhorváth György cikke(i).
Utolsó kommentek