„Minek mindenbe belekötni? Ne kritizálj már állandóan mindent! Mindenkit magadra haragítasz ezzel a viselkedéseddel. Miért nem próbálsz meg néha dicsérni is?” Ó, hányszor kaptam már meg ezeket az unalmas, igaztalan vádakat hol kérdő, hol kijelentő, hol felszólító módba csomagolva a legkülönfélébb emberektől, akik többsége – meggyőződésem – valóban őszintén így is gondolta. Mármint, hogy én mindent és mindenkit és állandóan… – ami nem igaz, tiltakozom, kapásból tudnék sorolni ellenpéldákat! De hagyjuk. Úgyis csak kötözködnének, hogy „jó, jó, itt tényleg főleg dicsérsz, de azért akad benne némi bírálat is”. Nos, az itt következő jegyzetben nem lesz egy hajszálnyi kötekedő kritika sem. Dicsérni fogok orrvérzésig!
Úgy döntöttem, hogy beoltatom magam koronavírus ellen. Így aztán már az első napon, amikor az internetes regisztrációra lehetőség mutatkozott Szerbiában, azaz január 11-én fölkerestem az e-Uprava (elektronikus közigazgatás) oldalát, hogy „kifejezzem érdeklődésemet” a vakcináció iránt. A tökéletesen áttekinthető, letisztult és felhasználóbarát portálon azonnal megtaláltam a keresett szolgáltatást. Az oldalon rövid, lényegretörő mondatokban adtak választ minden fontos kérdésre – se többre, se kevesebbre –, majd az oldal alján ott állt a link, amely az elektronikus űrlaphoz vezetett. Nem mondhatok erre sem mást: tökéletesen áttekinthető, letisztult és felhasználóbarát volt ez is és ráadásul nem fagyott le, nem jelzett hibát, nem okoskodott egyszer sem. Még akkor sem, amikor finnyáskodva kiválogattam a felvehető vakcinák közül a nekem tetsző gyártmányúakat. Leokézás után pedig kaptam egy megerősítő e-mailt és sms-t, hogy nyilvántartásba vettek és ugyancsak levélben meg üzenetben értesítenek majd a védőoltás felvételének pontos időpontjáról és helyszínéről.
Közben telt-múlt az idő, de nem morgolódtam, hiszen tudtam, hogy a finnyásoknak várniuk kell, még akkor is, ha újságírókként valamivel kedvezőbb besorolást kaptak. Február 17-én reggel, annak rendje s módja szerint, megérkezett az sms és az e-mail a Batut közegészségügyi intézet, valamint az e-Uprava aláírásával. A levélhez egy kinyomtatandó űrlapot is csatoltak. Ami ugyancsak kellemesen meglepett, hogy az űrlapra már eleve be voltak írva mindazok az adatok, amelyeket a regisztrációkor megadtam (a nevem latin betűkkel, az eredeti helyesírás szerint), így csupán néhány, a továbbiakhoz valóban nélkülözhetetlen adatot kellett pluszban bevinnem, méghozzá lehetőségem volt arra is, hogy ezt számítógépen tegyem meg, ne kézzel kelljen körmölnöm.
A kinyomtatott űrlappal három nappal később, a megadott időpontban elmentem a kijelölt helyre, az Újvidéki Vásár épületéhez. Egyértelmű jelzések mutatták, hol kell jelentkeznem, itt belepillantottak az űrlapba, hogy ellenőrizzék az időpontot, majd miután ez stimmelt, továbbmehettem. Kézfertőtlenítés következett és egy újabb stációnál, immár az egyes csarnokon belül, egy kékruhás hölgy, mint egy közlekedési rendőr, mindenkinek megmutatta az utat ahhoz a boxhoz, ahol felveheti azt a vakcinatípust, amelyet szeretne. Nekem a 6-os számú oltópontnál kellett jelentkeznem. Két nővér és két páciens volt bent. Az egyik nővér a papírmunkát végezte, a másik oltott. Egy percen belül sorra kerültem. Először az űrlapot átvevő nővér kikérdezett az esetleges krónikus betegségeimről, allergiáimról, betegségre utaló tüneteimről, megmérte a lázam, majd miután mindent rendben talált, továbbküldött a másik nővérhez, aki elmondta, melyik vakcinát fogom megkapni (azt, amelyiket kértem), milyen esetleges mellékhatások jelentkezhetnek és mikor kell jönnöm a második dózisért, amiről majd értesítést is kapok természetesen.
Nem mértem, de 3-4 percnél biztosan nem töltöttem több időt az oltóponton,
ahonnan továbbküldtek a beoltottsági igazolásért. Itt sem volt tömeg, pedig viszonylag sokan tartózkodtak egyidőben az egyes csarnokban. Azonnal kézhez kaptam a kinyomtatott igazolást és ezzel meg is voltam. Az ajánlásoknak megfelelően 15 percig még üldögéltem a teremben, hátha masszív allergiarohamot kapok, de szerencsére ez nem következett be. Viszont többedmagammal üldögélhettem: volt tehát elegendő szék ahhoz, hogy mindenki, aki megkapta az oltást, 15 percig üldögéljen.
Az egész szakasztott úgy nézett ki, mint itt, ezeken a Belgrádban készült képeken (mínusz a szentképek):
Tudom, hogy rohadtul unalmas volt ezt végigolvasni. Leírni is. De hát, kérem alássan, ez van, amikor az ember a normalitással találkozik és megpróbálja szavakba önteni azt. Dögunalom.
Ugyanakkor maga az élmény valami frenetikus volt: semmi lökdösődés, kötözködés, kiabálás, alázás, fejetlenség. Szerbiában élő polgárként, az állami intézmények mindennapi gyakorlatát ismerve, ez utóbbihoz vagyok hozzászokva, nem pedig az olyan magasfokú szervezettséghez, amit a vakcináció ügymenete során tapasztaltam. Teljesen megrészegültem tőle!
Mit mondjak még, hogy végre ez a jegyzet mindenkinek úgy vésődjön be az emlékezetébe, mint a dicséret csimborasszója? Fantasztikus, lenyűgöző, csodálatos!
Utolsó kommentek