A vajdasági magyar közélet egyik fontos ellenzéki bástyája lett oda. Szerintem kár érte. Kár, mert nem ideológiai viták vagy kibékíthetetlen elvi-meggyőződésbeli különbségek vetettek véget a létének, hanem – ahogy ez általában lenni szokott - a hiúság, a bizalmatlanság és a személyi ellentétek.
2012. április 13-án alakult meg a „független, szabadelvű értelmiségiek asztaltársasága”, a Napló Kör. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor az alapító atyák, Bódis Gábor, Gerold László, Németh Árpád, Tolnai Ottó és Végel László – akiknek a személyisége, munkássága ízlés- és tudatformáló hatással volt rám a kilencvenes évek során – meghívtak a Körbe, hogy velük együtt, de független gondolkodóként nyilvánítsak véleményt a régió és a vajdasági magyar közösség jövőjét befolyásoló kérdésekről. Később – részint az én javaslataimat is respektálva – további olyan értelmiségiekkel bővült az asztaltársaság, akiket szintén nagyra becsültem: Radics Viktória, Szerencsés Zsuzsanna, majd Losoncz Alpár, Danyi Zoltán és Losoncz Márk csatlakozott.
A Napló Kör élőestje Szabadkán (balról jobbra): Gerold László, Bódis Gábor, Losoncz Márk, Végel László, Losoncz Alpár, Radics Viktória, Danyi Zoltán (Fotó: Magločistač)
A Napló Kör nyilvános fellépéseinek többnyire nem volt határozott koncepciója, mindenki arról beszélt, ami a leginkább foglalkoztatta, lett légyen az politika, közélet, média, irodalom vagy színház. Volt, aki aktuális kérdésekben nyilvánított kritikus véleményt, más egy irodalmi mű felolvasásával vagy egy anekdotával járult hozzá az est színesebbé tételéhez – ki-ki habitusának és érdeklődési körének megfelelően.
Megmondóemberek voltunk. Kinyilatkoztattuk a tutit, majd megadtuk a lehetőséget a közönségnek, hogy kérdezzen, hozzászóljon. Egy apró, ellenzéki szegletet képeztek ezek az estek, ahol levegőhöz juthatott az a pártucatnyi ember, akinek elviselhetetlenül fojtogató volt a hatalom által leuralt közélet, mégsem a kivonulást vagy a kivándorlást választotta. A Napló Kör tehát szelepként működött, egyfajta „értelmiségi dühöngő” volt, ahol szimbolikus tőkénket latba vetve jól kiosztottuk a hatalmat, egy-két örömteli órát szerezve ezáltal a bírálatra kiéhezett közönségnek.
És jó volt ez így – egy ideig.
Aztán néhányunk azt kezdte érezni, hogy ennél talán többre hivatott a Napló Kör. Talán elérkezett az idő, hogy ne csak előre és az ellentábor felé irányuljon a bírálatunk, hanem próbálkozzunk meg az önkritikával és a visszatekintéssel, egy-egy eszmetörténetileg fontos momentum kritikai feltárásával is.
Mert van néhány olyan, politikával átitatott, kibeszéletlen esemény a vajdasági magyar közösség múltjában, amelyben a Napló Kör több tagja is közvetlenül érintett volt, illetve szerepet játszott, de amelyet mind a mai napig kártékony homály borít.
Ilyen például a Sziveri-féle Új Symposion-szerkesztőség ellehetetlenítésének, a Gazimestan-emlékbizottságnak, a magyar tanszékes diplomahonosítási botránynak vagy a nemzeti tanácsi névjegyzék összeállításának ügye. Vagyis, ha mi másoktól elszámoltathatóságot követelünk, járjunk elöl jó példával, és mi magunk is adjunk számot tetteinkről, mondjuk ki, hogy „hiba volt”, vagy álljuk a sarat a baráti tűz közepette, a nyilvánosság előtt!
A Napló Kör évértékelője Zentán (balról jobbra): Danyi Zoltán, Pressburger Csaba, Losoncz Márk, Végel László, Tolnai Ottó, Gerold László, Bódis Gábor (Fotó: Vajdaság Ma)
Három évvel a Napló Kör megalakulását követően nyilvánvalóvá vált, hogy naivitás volt bármiféle ilyen elvárás. Belső levelezésünk során – melynek részleteit természetesen nem adom ki – egyértelműen kiderült, hogy a Napló Körön belül nem lehetséges még a leghaloványabb bírálat megfogalmazása sem bizonyos tagokkal szemben, mert az esetleg „kioktatásnak” minősíttetik – pedig hol volt ez még a múltban „vájkálástól”! Rezignáltan vettem tudomásul, hogy a Napló Kör nem olyan szellemi közeg, amilyennek reménylettem, de megpróbáltam napirendre térni a dolog felett, mert ettől függetlenül fontosnak éreztem, hogy részese maradjak azokért az értékeiért, amelyek kezdettől fogva összekötötték a tagokat.
Ezt követően még két évig folyt belső levelezés, volt itt-ott nyilvános fellépés is, de egyre inkább kiütköztek a mosollyal palástolt ellentétek: miközben Körön kívüli személyek megítéléséről vitatkoztunk, közvetetten egymás valóságpercepcióját vontuk kétségbe.
A Napló Kör szerb nyelvű estje Újvidéken (balról jobbra): Pressburger Csaba, Szerencsés Zsuzsanna, Gerold László, Tolnai Ottó, Végel László, Radics Viktória, Bódis Gábor, Németh Árpád (Fotó: Napló Vezérigazgatóság/Facebook)
2017 áprilisában volt a Napló Kör utolsó nyilvános fellépése a már szintén nem létező Klein House-ban. Ezt követően már körlevélváltásra se került sor közöttünk. Soha nem mondatott ki, hogy „ennek a történetnek itt most vége van”, de nyilván mindenki érezte, hogy ez így már nem folytatható tovább.
A vajdasági magyar közélet egyik fontos ellenzéki bástyája lett oda – az utóbbi napok nyilvános és éles pengeváltásait* követően kimondhatjuk: immár végérvényesen. Szerintem kár érte. Kár, mert nem ideológiai viták vagy kibékíthetetlen elvi-meggyőződésbeli különbségek vetettek véget a létének, hanem – ahogy ez általában lenni szokott – a hiúság, a bizalmatlanság és a személyi ellentétek. Mert az ideológiai vitákat vagy a kibékíthetetlen elvi-meggyőződésbeli különbségeket könnyű lezárni fennállásuk egyszerű konstatálásával, feltéve, ha van a kibékíthetetlenül vitázó felek között bizalom és létezik kölcsönös tisztelet. Ha viszont a hiúság és a sértettség kerekedik felül, némi inszinuációval megspékelve, hát nincs az az isten, aki egyben tarthatná vagy ismét összeterelhetné a természetes szövetségeseket.
* Vonatkozó irodalom:
- LOSONCZ Márk: Balkanizálódás? Sorsszerű szolgaság? Csakugyan?
- VÉGEL László: Az ilyesmért elnézést szoktak kérni
- LOSONCZ Márk: A Balkánról még egyszer – válasz Végel Lászlónak
- BÓDIS Gábor (Napló Vezérigazgatóság): Múltidéző: Regionális tudományos központ létesült Újvidéken
- LOSONCZ Márk: Bódis Gábor szíves érdeklődése – türelmes válasz
Utolsó kommentek