Sikerült-e a vajdasági magyar közélet felpezsdítése, a hallgatás megtörése, a félelem megszüntetése és a szólásszabadság kibontakoztatása az elmúlt hat év során?
„Tudom, hogy megpróbáltatok már minden közintézményt, médiát, sőt, magyar iskolát (hogy ne soroljam tovább) kézi vezérlésre átállítani, de van egy rossz hírem: létezik a vajdasági magyar második nyilvánosság, és hányunk tőletek!”
– ezzel a mondattal zárta a szabadkai Népszínház Magyar Társulata körül kialakult politikai helyzettel foglalkozó jegyzetét Stephen Bozhen, alias Bózsó István barátom és harcostársam hat évvel ezelőtt. A személyes profilján közölt Facebook-bejegyzés hatalmasat robbant. Másnap, 2014. november 25-én Bozhen útjára indította a Második Nyilvánosság (MNY) Facebook-oldalt és verbuvált hozzá adminisztrátori csapatot.
Hogy miért pont minket keresett meg – Gyulai Zsoltot, aki a Magyarországon töltött évtizedek után nem sokkal korábban tért vissza szülővárosába, Szabadkára, a felvidéki származású Vataščin Pétert, aki akkor még csak két éve élt Vajdaságban, de már megjárta a Pannon Televíziót riporterként, Vanger Lászlót, aki IT-s és kommunikációs feladatokat látott el akkortájt (de már nincs a csapatban) és engem –, azt tőle kellene megkérdezni.* Az viszont biztos, hogy nem egy összeszokott társaságból toborzott az „online aktivizmushoz” embereket, hiszen alig vagy egyáltalán nem ismertük korábbról egymást; Bózsó más szempontokat mérlegelhetett.
Egy olyan pillanatban indult a Második Nyilvánosság, amikor a vajdasági magyar közéletben egyedül a Napló Kör képviselt markáns rendszerkritikus attitűdöt, de inkább offline működött és elsősorban az idősebb, valamint a középkorosztályt tudta megszólítani. A médiumok közül a Magyar Szót ekkor már beszántották, a Hét Nap még a rövid, rebellis periódusa előtt állt, a Pannon-birodalom egyre csak terebélyesedett, a Családi Kör nemigen foglalkozott közéleti-politikai ügyekkel, a Szabadkai Rádió saját fennmaradásával volt elfoglalva, a Vajdaság Ma még kiegyensúlyozott volt, de nem ásott túl mélyre, a Vajdasági RTV pedig sem a hatósugarát, sem a terepi lefedettségét tekintve nem tudott teljes mértékben megfelelni a közszolgálati céloknak.
Homályba vesző emlék: az első és utolsó full közös fotó (Klein House, 2015 decembere; balról jobbra: Gyulai Zsolt, Pressburger Csaba, Stephen Bozhen, Vanger László és Vataščin Péter)
A MNY indulásakor egyetlen célra koncentrált: az említett színházi társulat élére egyértelműen politikai és nem szakmai megfontolások alapján kinevezett társulatvezető leváltatására/lemondatására. A célt két hónap alatt sikerült is elérni. Persze nem áltatjuk magunkat: sok tényező játszott közre ebben, mindenekelőtt a társulat egységes kiállása és a rájuk kényszerített vezető egyöntető elutasítása, de a „forradalmi légkör”, azaz a társadalmi támogatottság megteremtésében mindenképp jelentős szerepe volt a MNY Facebook-felületének is.
Ez alatt a két hónap alatt olyan intenzív és szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, MNY-adminok között, hogy fel sem merült bennünk az úgymond okafogyottá vált oldal „lelövése”. Ráadásul azt is érzékeltük, hogy a Népszínház-ügy csak egyik markáns kicsúcsosodása volt annak az általános elégedetlenségnek, amely a vajdasági magyar politikai közéletünk alakulása miatt jelen volt a közösségünk jelentős részében, és hogy a MNY létrejötte sokakat felbátorított véleményük nyílt felvállalására, ha másként nem, legalább egy „néma lájk” formájában. Úgy határoztunk tehát, hogy innentől kezdve egy olyan platform leszünk, amely általánosságban véve törekszik a vajdasági magyar közélet felpezsdítésére, a hallgatás megtörésére, a félelem megszüntetésére és a szólásszabadság kibontakoztatására.
Paradox módon tehát önmagunk felszámolására törekedtünk, vagyis arra, hogy ne legyen szükség többé alternatív, „második” nyilvánosságra, és csak egy, sokszólamú, a kritikát is befogadó nyilvánosságunk legyen.
Ekkor még nem tudtuk, hogy a MNY-vel párhuzamosan (vagy akár valamelyest a MNY fellépésén is felbuzdulva) a politikai elitünkön belüli indulatok is forráspontra jutottak. 2015-ben impozáns alapítói névsorral megalakult a Magyar Mozgalom, majd megtörtént a renegát tagok kizárása a Vajdasági Magyar Szövetségből. A magunk részéről üdvözöltük az MM létrejöttét, mert azt reméltük tőle, hogy hozzájárulhat a vajdasági magyar közösség tényleges politikai pluralizmusának kialakításához. Sajnos azonban az MM-hez fűződő remények csakhamar szertefoszlottak, a VMSZ pedig a Magyarországról érkező hatalmas pénzmennyiségnek köszönhetően még a korábbinál is agresszívebben szorított ki mindenkit a pályáról, aki kívül esett a Fidesz által megteremtett, határokon átnyúló Nemzeti Együttműködés Rendszerén.
A MNY tevékenysége is drasztikusan lecsökkent. Míg kezdetben akár napi több vitriolos posztot, hosszabb jegyzetet is publikáltunk az oldalon, egy idő után már csak heti egy-két cikkmegosztásra korlátozódott az oldal aktivitása. Nem sokat beszélgettünk „szerkesztőségen belül” arról, hogy miért alakult így. Nyilván az egyéb elfoglaltságaink, a kiábrándultságunk is hozzájárult. De a médiaterünk alakulása is! 2015 augusztusában létrejött a szerb nyelvű Autonomija portál magyar nyelvű testvéroldala, az Autonómia, 2016 októberében megindult a Szabad Magyar Szó híroldal és a tulajdonosváltást követően a Családi Kör hetilap is átalakult, s immár több figyelmet szentel közéleti-politikai témáknak. Vagyis
a Második Nyilvánosság szerepköreinek jelentős részét átvették és (szűkös) anyagi forrásaiknak köszönve professzionálisan működtetik független médiumok. A második, alternatív nyilvánosság (ön)felszámolása sajnos nem történt meg, hat év után is szükség van rá, de legalább megerősödött.
„A MNY-szerkesztőség nem hívott senkit az utcára (legfeljebb blöffölt vele), de tudatra ébresztett, és ez nem kevés” – írta első születésnapunk alkalmából született méltatásában Losoncz Márk. Talán nem kevés, de hat év távlatából nézve nem volna elég, ha csak ennyi volna. Másoknak kell megítélnie, hogy sikerült-e legalább némiképp hozzájárulnunk a vajdasági magyar közélet felpezsdítéséhez, a hallgatás megtöréséhez, a félelem megszüntetéséhez és a szólásszabadság kibontakoztatásához. Reméljük, hogy igen. De ha csak négy ember nagyszerű barátságához volt elég a Második Nyilvánosság, már akkor is megérte.
* Itt meg is kérdeztük:
Utolsó kommentek