Azon lamentáltam ezen a blogon úgy másfél évvel ezelőtt, hogy a vajdasági magyar közéletben beállt a klinikai halál állapota: a közmédia és a közpénzből fenntartott intézmények kivonultak a közéletivitafórum-gyártásból, a potenciális független fórumok a potenciális résztvevők némelyike szerint húznak valamelyik oldalra, ráadásul a közéleti szereplők, véleményformálók – az a kevés, aki még maradt – nem is hajlandók egymással szóba állni. De örök optimista énem nem engedte, hogy ne fejezzem ki reményemet a pozitív változás iránt.
Mi történt azóta? Megtörtént velünk a koronavírus, és tőből vágta el az „egy asztalhoz ülés” gesztusának utolsó, közeljövőbeni lehetőségét is, miközben a politikai miliő továbbra sem kedvez a különböző vélemények megjelenítésére vonatkozó kísérleteknek.
Ám „egy asztalhoz ülni” nemcsak fizikai értelemben lehet – ezt persze már korábban is tudtuk, de igazán ez a rohadt vírus tudatosította bennünk. A fizikai bezártságunkat kompenzálandó szélesre tártuk virtuális ablakunkat, és „rájöttünk”, hogy olyan emberekkel is „találkozhatnánk”, beszélgethetnénk, sőt, vitatkozhatnánk, akikkel nemcsak a falak, hanem adott esetben országhatárok vagy óceánok is elválasztanak bennünket. Mert miért is ne?!
Márpedig a vajdasági magyar közösség, ha még valamilyen értelemben közösségként tekinthetünk rá, jelentős mértékben virtualizálódott. Ha nem volna pandémia, akkor se nagyon tudnánk széles körben és rendszeresen máshogy megbeszélni közös dolgainkat, mint a virtuális térben.
Ebből indultunk ki, amikor az Autonómia portál keretében elindítottuk az Észverés című élőműsorunkat a Facebookon és a Youtube-on tavaly nyáron.
Úgy éreztük, hogy kritikai visszacsatolás, szabadon, de higgadtan érvelve megfogalmazott vélemények nélkül valóban megszűntnek volna nyilvánítható a vajdasági magyar közélet. Azóta 24 élőműsor készült el 22 személy részvételével, akik véleményezték, elemezték és megvitatták a vajdasági magyar közösséget érintő és foglalkoztató legfontosabb politikai-közéleti témákat.
Érte a műsort nem egy olyan – a széleskörű párbeszéd lefolytatása szempontjából – jogosnak mondható kritika, hogy a résztvevők többé-kevésbé azonos ideológiai beállítottságú személyek, minek következtében késhegyre menő viták eleve nem is alakulhatnak ki. Valóban, van egy bizonyos ideológiai kerete a műsornak (akárcsak az általam szerkesztett Autonómia portálnak), amely megítélésem szerint még így is elég tág teret hagy a véleménykülönbségeknek (a konzervatív liberális eszmeiséget képviselőtől a radikális baloldaliig – sokféle vendég megfordult már a műsorban). Ami azonban fontos, közös vonása a lehetséges vendégeknek (akik sokkal többen volnának, ha mindenki, akit eddig hívtunk, elfogadta volna a meghívást), hogy a mindenkori hatalmakhoz igyekeznek kritikusan közelíteni, de nem szemellenzősen, vagyis elismerve az esetleges erényeiket, pozitív döntéseiket is. Fontos szempont az is, hogy a vendégek pártok befolyásától független vajdaságiak, illetve vajdasági kötődésűek legyenek –
ez egyfajta „erődemonstráció” is, hogy vannak azért még itt (vagy már nem „itt”, de talán lélekben még valamennyire itt) emberek, akiknek adekvát véleményük van közéletünk kérdéseit illetően.
Van ugyanakkor egy banális technikai oka is annak, hogy miért nem kimondottan vitafórum az Észverés. A világnézetileg nagyon különböző, vagy a mindenkori hatalmat nagyon másként megközelítő vendégek között kialakuló éles vita óhatatlanul azt eredményezné, hogy egymás szavába vágnak, márpedig a virtuális stúdióba a különböző helyszínekről bekapcsolódó személyek hangja (és képe) valamelyest késik. Egyszerűen élvezhetetlen kakofónia alakulna ki, még akkor is, ha az éppen beszélő vendég, udvarias módon, megszakítaná a mondókáját, amint meghallja, hogy a másik vendég belevágott a szavába, nem beszélve a műsorvezetőről, aki képtelen volna fenntartani a rendet, mert az ő hangja is késve érkezik meg a többiekhez, a nonverbális eszköztára pedig rendkívül korlátozott.
Ugyanakkor örömmel vettem tudomásul, hogy – az Észverés indulása után mintegy fél évvel – a Lovas Ildikó József Attila-díjas író által koordinált Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) is megindította a maga, keresztény-konzervatív fiatal tehetségeket felvonultató, Rebellis című véleményműsorát, ugyancsak a közösségi médián.
A két műsor koncepciója ugyan merőben más, a témák sincsenek még köszönőviszonyban sem egymással, az anyagi lehetőségeink pedig össze sem hasonlíthatóak – mondhatni két párhuzamos világról van szó –, mégsem gondolom, hogy ne lehetne egyszer (vagy akár többször) szervezni, lehetőleg élőben egy igazi nagy Rebellis észverést!
Itt jelzem: mi nyitottak vagyunk rá. Rögtön javasolnék is pár témát: ellenségképgyártás, pártfoglalkoztatás, kormányzati korrupció, sajtócenzúra, támogatáspolitika. Hát igen, minket már csak az ilyesmi témák foglalkoztatnak, de szívesen beszélgetünk a nemzeti kultúráról és a vallásos nevelésről is, ez ne legyen akadály!
Igaz, hogy a párbeszédet normál esetben a hatalomnak, illetve a hatalomba beágyazottaknak kellene kezdeményezniük, de ne legyünk kicsinyesek! Ez tehát egy „felhívás keringőre”. Várjuk az elfogadó vagy az elutasító választ!
Utolsó kommentek