Pontosan egy évvel ezelőtt váltottak le a Magyar Szó éléről. Itt az ideje, hogy megírjak mindent: azt is, ami a nyilvánosság előtt zajlott, de esetleg érdekes lehet, miként éltem én meg ezeket a helyzeteket, és azt is, ami a kulisszák mögött történt, s amiről eddig csak kevesek tudtak.
Több mint két évem volt még a főszerkesztői mandátum letöltéséig, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség vezető körei úgy döntöttek, mennem kell.
Az ellenem és a Magyar Szó szerkesztéspolitikája ellen fölhozott, mondvacsinált vádakból egyértelműen kiderült, hogy a szakmai hibák fölsorolása csak álca. Az igazi ok az volt, hogy a Magyar Szó mert kritikus lenni, mert a problémákról és nem csak a sikerekről írni, nem lelkesedni a politikusok ízlésének megfelelően és nem engedett a "javaslatok" és "sugallatok" formájában érkező nyomásgyakorlásnak.
Hát ennyi. A VMSZ pedig lépett. Nem várhatott tovább, hiszen a nyári szabadságok idején már nehéz lett volna MNT-ülést összehozni, a választások pedig egyre közeledtek, időben biztosítani kellett, hogy a legtekintélyesebb vajdasági magyar médium pártszócsővé minősüljön át.
Életem egyik legizgalmasabb és legintenzívebb élménye volt leváltásom folyamata, a gyorsított eljárás négy napja, majd a médiában beindult lavina. Vérlázító, fölemelő, bosszantó és megható pillanatok váltották egymást. Köszönöm mindenkinek, hogy átélhettem, kollégáimnak és barátaimnak, akik kiálltak egy igaz ügy érdekében, és az "összeesküvőknek" is, akik nélkül ma szegényebb volnék egy súlyos élettapasztalattal.
Mától kezdve, rapszodikus időközönként, folytatásokban közlöm a menesztésem történetét. Az első részt holnap, azaz vasárnap hallhatják mindazok, akik eljönnek a Napló-kör felolvasó estjére. Akik pedig nem lehetnek ott, utólag elolvashatják.
Utolsó kommentek