Nem tudom, az idén pepecseltek-e a Vajdasági Magyar Szövetségben többfordulós konzultációkkal, mielőtt összerakták a nemzeti tanácsi választáson induló, 35 fős Magyar Összefogás-listát – ha igen, azt módfelett titkolták –, de az első közvetlen választás előtt, 2010-ben még adtak az efféle formaságokra. A most is regnáló pártelnök külön-külön találkozott a civil szervezetek, az egyházak, a művelődési szféra és a média képviselőivel, valamint egy „értelmiségieknek” titulált, alkotókból, egyetemi tanárokból, intézményvezetőkből, szerkesztőkből, főszerkesztőkből álló csoporttal, és arra kérte őket, hogy válasszák ki maguk közül azt a 18 személyt, pártonkívülit, aki a 17 VMSZ-taggal együttvéve alkotná majd a teljes vajdasági magyar közösséget reprezentálni hivatott MÖ-listát.
A Magyar Szó főszerkesztőjeként magam is hivatalos voltam az egyik ilyen konzultációra.
Pásztor István mondott pár szót a VMSZ szándékairól a listaállítás kapcsán, meghallgatta a véleményeket, reagált rájuk, utána arra kérte a konzultációra hívott csoport tagjait, hogy jelöljenek ki X személyt maguk közül, aki automatikusan fölkerül a párt által támogatott listára, ha vállalja a jelöltséget, majd – hogy jelenlétével ne befolyásolja a tanácskozást – távozott a teremből.
Talán túl epésen fogalmaztam fentebb, amikor „formaságnak” neveztem a többfordulós listaállítási procedúrát, sőt, ma már az akkori médianyilatkozatom is meglehetősen cinikusan cseng a fülemben, hiszen azt találtam mondani, hogy „jó marketingfogás” az egész konzultációsdi. Mert bár nem kétséges, hogy a teátrális gesztusok ellenére így vagy úgy azért befolyásolta a párt, hogy ki (ne) kerüljön fel végül a pártonkívüliek közül a listára (pl. eleve nem hívták meg a totális persona non gratákat, esetleg azt sem bízták teljesen a véletlenre, hogy kinek a jelöltetését kell egy-egy konzultáció során erőteljesen szorgalmazni és ez a jelenlevők közül kinek a feladata lesz), de akárhogy is:
a VMSZ ennek az önként alkalmazott demokratikus mechanizmusnak a felvállalásával akkor igen nagy kockázatot vállalt magára.
Hiszen a különféle társadalmi szférák autonóm módon kiválasztott képviselőinek a bevonása ugyan jókora legitimációt adott a VMSZ listájának, ez egyúttal azt is jelentette, hogy a lista minden második befutója nem nettó pártkatona lett, vagyis nem lehetett pártfegyelem alá rendelni. Nem szívesen példálózom saját esetemmel, de azon az MNT-ülésen, amelyen a leváltásomról döntöttek, nagyon jól megmutatkozott, hogy a Magyar Összefogás-lista képviselői nem egy felülről vezényelhető társaság.
Pásztor a második nemzeti tanácsi választás előtt is emlegetett széleskörű konzultációkat az MÖ-lista összeállítása kapcsán, a négy évvel korábbi receptet (18 pártonkívüli + 17 pártdelegált) is megtartották, ám a „függetlenek” kiválogatását, a kapott javaslatok alapján, már maga a párt végezte el – ahogy Pásztor fogalmazott – „a különböző kritériumoknak, a területi, szakmai szférabeli folyamatosság elvét biztosító mércék és a nő-férfi arány” figyelembe vételével. Bár a négy évvel korábbi demokratikus mechanizmust 2014-ben erőteljesen megnyirbálták, még hellyel-közzel el is lehetett hinni egyik-másik pártonkívüli jelöltről, hogy nem egzisztenciális fenyegetettség okán és/vagy előnyjogok elnyerése vagy megtartása végett vállalta a listán való szereplést, illetve, hogy a párt nem a feltétlen hűséget és/vagy zsarolhatóságot alkalmazta a válogatás mércéjeként.
Aztán elérkezett 2018, а harmadik közvetlen nemzeti tanácsi választás éve, amikor már nem is merült föl kérdésként, hogy vajon ki és miként választotta ki a Magyar Összefogás listájára felkerült pártonkívülieket. Az se szúrt szemet senkinek, hogy a „reprezentatív közösségi listán” immár többségben vannak a VMSZ-tagok (19-en), a nem autonóm módon kijelölt, nem is szakmai konzultációk során felmerült javaslatok alapján kiválasztott, hanem közvetlenül a párt (elnöke?) által, vagyis felülről delegált pártonkívüliek csak 16-an vannak. (Persze, mondom, lehet, hogy titokban tartottak széleskörű szakmai konzultációk, csak a VMSZ nem kötötte ezt a nyilvánosság orrára.)
De hát nincs ezzel semmi gond: a VMSZ-nek kisebbségi pártként joga van indulni a nemzeti tanácsi választáson, joga van hangzatos vagy akár megtévesztő nevet viselő listát is indítani, joga van azt feltenni a listára, akit csak akar és olyan módon válogatni a potenciális személyek közül, ahogyan csak akar. Csupán azt nem értem, mivégre ez a színjáték.
Mivégre „Magyar Összefogásnak”, „reprezentatív közösségi listának” hazudni a VMSZ pártlistáját?
Miért kell szégyellni a VMSZ nevet, miért tagadni, hogy a listán szereplő párttagok és párton kívüliek egyaránt ennek a pártnak a politikáját képviselik, így vagy úgy, de ettől a párttól függenek és/vagy ennek a pártnak köszönhető előnyjogokat élveznek? Párttagok vagy párton kívüliek, egyre megy – mindnyájan tisztában vannak vele, hogy nem az MNT-ben képviselendő szuverén gondolkodásukra, kritikus attitűdjükre tart igényt a párt.
Magyar Összefogás – ez már marketingfogásnak is siralmasan kevés.
(a kép forrása: www.magyarosszefogas.rs)
Utolsó kommentek