Kérdezek-felelek

 Mutatkozzon be, kérem!

– Pressburger Csaba vagyok, szerb–magyar kettős állampolgár, Vajdaságban élek, s szavazok minden szerbiai és minden magyarországi választás alkalmával.

– Milyen jogon szól bele Ön Magyarország sorsába, hiszen nem ott él és nem ott adózik?

– Alanyi jogon: magyar állampolgár vagyok. De nem akarom megkerülni a kérdést, tisztelt szerkesztő úr, nyilván arra kíváncsi, honnan formálok erkölcsi jogot arra, hogy a voksommal befolyásoljam a választás kimenetelét. Fordítsuk meg a kérdést és módosítsunk egy picit rajta: miért hirdeti ma már a magyarországi parlamenti pártok túlnyomó többsége, hogy nekem helyes volt megadni a magyar állampolgárságot, ezzel együtt pedig a szavazati jogot is? A választ nem tudom, csak találgathatok: mert az érdekeik ezt kívánják; mert mélyen hisznek ennek helyességében; mert az általuk képviselt vagy maguknak megnyerni kívánt választópolgárok ezt akarják hallani. A lényeg mégis az, hogy a magyar Országgyűlés 2010-ben döntött az egyszerűsített honosítási eljárásról, és ma nincs egyetlen olyan komolyabb befolyással bíró párt sem, amely ennek visszavonását hirdetné. Én a magyar állampolgárságot és a vele járó szavazati jogot magamtól sohasem kértem; nekem ezt felkínálták, én pedig köszönettel elfogadtam. Mindig is igyekeztem élni a jogaimmal: azokkal is, amelyekért harcoltam, de azokkal is, amelyek úgymond az ölembe hullottak. És ahol a jog kezdődik, ott az erkölcs véget ér.

– Elég cinikus az Ön hozzáállása ehhez a kérdéshez, Pressburger úr, nem gondolja?

– Nem kívánok belefolyni erkölcs- és jogfilozófiai fejtegetésekbe, csupán a cinikusság vádját szeretném röviden elhárítani. Nem tagadom az erkölcsi és a jogi normarendszer szoros kapcsolatát, bármikor hajlandó vagyok azokért a jogokért kiállni, amelyek az általam képviselt etikai normákon alapszanak, illetve az olyan jogok felszámolásáért küzdeni, amelyek ellentétesek az én erkölcsiségemmel. Csupán azt mondom, hogy a jog az jog: amíg érvényben van, etikai alapon csupán kívülről ostromolható, jogszerűsége azonban nem vonható kétségbe.

– Megpróbál kibújni a kérdés alól, de nem fog sikerülni. Akkor tehát: az Ön által képviselt etikai normákkal összeegyeztethető-e, hogy Ön külföldi illetékességű személyként szavazhat a magyarországi választáson?

– Igen, összeegyeztethető, noha elismerem, szólnak argumentumok a szavazati jog kiterjesztése ellen is, de mindent egybevetve nálam mégis a pró érvek irányába billen el a mérleg nyelve. Általában azzal szoktak érvelni a szavazati jog (és esetleg a kettős állampolgárság) megadásának ellenzői, hogy én nem Magyarországon adózok, ennélfogva ne is szóljak abba bele, hogy a magyarországi illetékességű személyek adóját milyen hatalom és hogyan ossza szét. Sajnos elég sokan érvelnek ezzel nem elvi meggyőződésből, hanem aktuálpolitikai megfontolásból: mert azt vélelmezik, hogy a határon túli magyar szavazók a nekik nem tetsző politikai opciót támogatják. Őket nyilván nem fogom tudni elvi alapon meggyőzni. Én azokkal akarok vitatkozni, akik az adózás-dolgot valóban elvből és nem pártpreferenciájuk okán emlegetik. Az igaz, hogy nem Magyarországon adózok, de azok a magyar állampolgárok sem, akik életvitelszerűen, évek óta külföldön (főként nyugati országokban) dolgoznak és szavazhatnak. Valóban nem Magyarországon adózok, de magyarországi adóforintok – kormányoktól függően kisebb vagy nagyobb mértékben – támogatások formájában jelentősen befolyásolják a határon túli magyar (kettős) állampolgárok életét. És az a befolyás, amit gyakorolhatok, gyakorolhatunk mind együttvéve mi, határon túli magyarok, igazán szimbolikus: két-három mandátum sorsa…

– …ami akár döntő is lehet, például a kétharmados többség múlhat rajta.

– Tegnap a kétharmados többség, holnap egy új kormány. Ha már a politikai megközelítést erőlteti, szerkesztő úr, hadd jegyezzem meg: a pártpreferencia nem csak Magyarországon, hanem a határon túl is változó kategória, nem egy bebetonozott dolog, mint ahogy az esetleg ma tűnik.

– Dehogy erőltetem a politikai megközelítést, hiszen még azt az indiszkrét kérdést se tettem föl, hogy kire adta le a levélszavazatát. Maradjunk csak az elveknél, a jogoknál és az etikai normáknál! Önnek jogában áll Magyarországon és Szerbiában is szavazni, két ország sorsát is befolyásolhatja, míg másokra, akik csak egy állampolgársággal rendelkeznek, ez nem vonatkozik. Az Ön erkölcsi normarendszerébe az elmondottak alapján nyilvánvalóan belefér, hogy ilyen pozitív diszkriminációt önmagára nézvést el tudjon fogadni és – mint kínálkozó joggal – éljen is vele. De mi erre a magyarázata?

– A magyar kulturális nemzet részének tekintem magam, egyúttal a szerbiai politikai nemzet tagja is vagyok. Az első az én választásom, noha nyilván jelentősen befolyásolta a döntésemet a neveltetésem. A másodikba „beleszülettem”, noha dönthettem volna úgy is, hogy elhagyom, mégsem tettem. Azt nyilván nem kell megmagyaráznom, miért érzem szükségét, hogy a szerbiai politikai élet alakulásába szavazatommal (is) beleszóljak. Ugyanakkor a magyar kulturális nemzet kisebbségi sorban élő – több szempontból is versenyhátrányban levő, tehát negatív diszkriminációk sorát tapasztaló – tagjaként örvendetesnek tartom, hogy immár a magyar politikai nemzet részese is lehetek. A magyar politikai nemzet halmaza – történelmi léptékkel mérve – egészen „tegnapig” magában foglalta a magyar kulturális nemzet halmazát, és a különböző kötelékek elég erősek maradtak ahhoz, hogy 2010-ben a magyar politikai nemzet jelentéstartományát országhatárokat átívelve kiterjesszék. Nevezhetjük ezt fellengzősen történelmi elégtételnek vagy a kisebbségi sorsért való kárpótlásnak is.

– Tehát magyarnak lenni határon túl is – kúl?

– Ha nem is kúl, de iszkulírozható.